Politikai pornó, avagy az új sport: döbbentsük meg a médiahatóságot!
Gusztustalan politikai pornómontázson csámcsognak az internetezők: több internetes oldal kitette egy kép linkjét, a képen Szalai Annamária látható egy hatalmas fallosz társaságában, szemmel láthatóan bukkake – japán szó, ráspriccelést jelent, a pornó „szakirodalomban” használatos – áldozata. A felirat: „Nyugi srácok, külföldi szerveren minden lehet”. Mintha azt sugallná: hát ezt akartátok?
Az undorító kép, ha provokálni akart, a célját elérte. Azóta hasonló montázs tűnt fel, ott a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke Ice-T társaságában látható, az olvasó fantáziájára van bízva, milyen pózban.
Geszti Gábor, az NMHH jogi igazgatósága képviseletében levelet írt az Indexnek (ott jelent meg először az inkriminált kép), mint írja, az ott közölt tartalom „sérti mind a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, mind annak elnökét, és egyébként is otromba, ízléstelen és visszataszító. Kérjük ezért, hogy a linket haladéktalanul tüntessék el a hírportál oldaláról”.
Előzőleg Boros Márta főosztályvezető az NMHH Tartalomfelügyeleti Főosztályáról írt a Tilos Rádiónak, és szankciókkal fenyegette meg, amennyiben a jövőben is lejátsszák Ice-T amerikai repper „It’s on” című számát a kora délutáni órákban, amikor elvben azok a kiskorúak is hallhatják, akiknek morális fejlődésére károsan hatnak a trágárságok, még kaliforniai szlengben is. Az egész nevetséges volt, de erre az NMHH nem igazán ébredt rá.
A kép és az bizonyos másik, azóta is kinn van az oldalakon. Mintha a médiatörvény megfogalmazói nem mérték volna fel, milyen lehetetlen feladat a „hálót” ellenőrizni, hiszen a twitter, a tumblr és nem utolsó sorban, a Facebook a horizontális kapcsolódások olyan átláthatatlan szövevényét hozta létre, amelyen keresztül pillanatok alatt akár milliókhoz is eljuttathat kép, szöveg, videó, amennyiben azt valaki, valahol felteszi a netre.
Ezt a hálózatot egy központi helyről ellenőrizni lehetetlen. Talán olyan országban sikerül, ahol az internetes kávéházak közönségét ellenőrzik, ahol nincs szó szabad véleménynyilvánításról, ahol az internetes cenzúra megbízottai, láthatatlanul, ott ülnek szinte minden egyes gépnél, és szorosan fogják a felhasználó kezét. Ez csak diktatúrákban lehetséges, de még ott is kijátszható.
Ha ez így megy tovább, az NMHH átveheti az erkölcsrendészet szerepét. Ez néhány hét, de legkésőbb néhány hónap leforgása alatt közröhej tárgyává teheti a magát nagytekintélyűnek képzelt hatóságot, meg a törvényt is, amelyik létrehozta. Az internetezőket nyilván vonzani fogja a lehetőség, hogy kiadós trágársággal válaszoljanak a médiatörvény rendelkezéseire. A törvény megalkotóinak szándéka visszafelé sülhet el. Az eddigi állóvizet, amelyre inkább a pornó oldalak diszkrét elkülönülése volt jellemző, a médiahatóság figyelmeztetései, büntetései felkavarhatják, és a tabudöntögetés jegyében a pornó behatolhat a politikai véleményformálás eszközei közé, kiterjesztve alkalmazását nemcsak a most élő politikusokra, de a múlt köztiszteletben tartott alakjaira is. Ha a hatóság keményen reagál a most közölt képekre, a következő montázson esetleg már az anális szex élvezetének hódolnak majd egyes politikusok.
Hát nem mindegy, ki mit hord össze a blogokban, az interneten, vagy a színpadon? Vagy akár az olyan, kevesek által hallgatott rádióban is, mint a Tilos? Tény, a közszolgálati és a kereskedelmi televíziók esetében - ahogy más országokban is történik - a kiskorúakra tekintettel száműzni kell a nappali műsorsávból a kirívó erőszakot és az obszcenitást. Az ORTT, ez a gyorsan kompromittálódott, vízfejű testület a maga részéről tehetetlen volt. Képtelennek bizonyult arra, hogy megvédje a kiskorúakat az erőszakos és durva szexuális tartalmú televíziós műsoroktól. Az utóbbi két évtized hangos volt a média botrányaitól, de közben semmi sem változott. Ha az NMHH e téren számon kéri a korlátozások betartását, illetve bünteti azokat a csatornákat, melyek megszegik az előírásokat, a közvélemény megértő lesz.
Egy további terület, ahol jelen sorok szerzője igazolva látja szigorú szankciók alkalmazását: ez az uszítás, közte a kisebbségek, köztük a cigányok, zsidók, homoszexuálisok elleni uszítás. Jeles értelmiségiek állítják a rendszerváltás óta, hogy a demokrácia és a piacgazdaság nevében tűrni kell a médiában folyó gyűlöletbeszédet. Néhány törvényhozó erőtlen kísérleteket tett a közösség elleni izgatás törvényi meghatározásának kiterjesztésére, de az Alkotmánybíróság mindig megakadályozta a vonatkozó törvények megszigorítását. Ha az NMHH-nak sikerülne elhallgattatnia a médiában felerősödött szélsőséges uszító hangokat, annak pozitív visszhangja lenne még azokban az értelmiségi körökben is, amelyek egyelőre zsigeri ellenszenvvel figyelik a média újdonsült szabályozását.