Szóljon hozzá ön is alapcikkünkben.

A múlt héten beérkezett hozzászólások közel harmada foglalkozott Isten nevének szerepeltetésével. Ezek tapasztalatait összegezve azt állapíthatjuk meg, hogy egyik irányba se dőlt el a vita, nem alakult ki komoly többség egyik vagy másik álláspont mellett.

A konstruktív kommentárok közül 14-en gondolták úgy, hogy Isten szerepeltetése az új alaptörvényben nem szükséges. Fő érveik a következők voltak: függetlenül attól, hogy a hozzászólók vallásosak vagy sem, úgy gondolták, jogi és filozófiai okokból nincs helye hitbéli kérdésnek az alkotmányban. A gondolat- és vallásszabadságot, valamint az állam és egyház elválasztásának fontosságát emelték ki ennek alátámasztására. Mindenki dönthessen szabadon arról, hogy hisz-e Istenben, vagy sem, és ezt ne az állam határozza meg. Összességében kirekesztő, korszerűtlen megközelítésnek tekintették a szakrális utalást, ami nem tükrözi sem az ország hagyományait, sem egy modern alkotmány létrehozására irányuló törekvéseit. „Csak az elfogadható alkotmányos alapértéknek, ami elvi szinten mindenki számára respektálható. Az Isten fogalma nem ilyen. Használata a felvilágosodás és a demokrácia nyílt tagadása.”

Ezzel szemben 12-en voksoltak amellett, hogy Isten neve szerepeljen a preambulumban. Érveiket részben vallásos meggyőződésük, részben Isten mint az ország kulturális hagyományához kapcsolódó érték határozta meg. Azok közül, akik vallásosnak tartják magukat, legalább olyan kirekesztőnek tartják azt, hogy ne tegyen említést az új alkotmány előszava Istenről, mint azok, akik a kihagyása mellett foglaltak állást. „Szerintem TERMÉSZETES, hogy szerepel Istenre való utalás! Ezeréves kereszténységünk is ezt követeli, ebből következik.”

A legfőbb vita nem is a körül alakult ki, hogy Isten szerepeljen-e, vagy sem, hanem hogy amennyiben bekerül a preambulumba, milyen formában jelenjen meg, továbbá milyen módon lehet biztosítani a vallásszabadságot. Csekély mértékű közeledés volt tapasztalható az álláspontokban, de kompromisszumos megoldásnak tekinthető például a Himnusz első sorának idézésével beemelni Istent a preambulumba, vagy a történelmi hagyományok melletti utalás a kereszténységre, továbbá más hazai vallásokra is, figyelembe véve azt is, hogy nem mindenki vallásos Magyarországon. Egyértelművé vált ugyanakkor az is, hogy szükséges e kérdés tágabb értelmezése.

Mindezen tapasztalatok fényében ezen a héten a keresztény vallásra való utalás preambulumbeli szerepét firtatjuk.

A kereszténység a preambulumban

A keresztény vallás szerepe meghatározó az európai kultúrkörben. Azt szokták mondani, hogy a történelmi Európa három meghatározó lába a görög demokrácia, a római jog és a keresztény vallás. Ehhez képest a kereszténység és általában a vallás igen kevés európai alkotmány preambulumában jelenik meg, s ha a kérdést összekapcsoljuk Isten nevének szerepeltetésével, akkor azt látjuk, hogy nem minden „istenes” preambulum jelent egyben utalást a kereszténységre.

Az elmúlt héten bemutattuk az Európai Unió azon államainak preambulumait, amelyek valamilyen formában foglalkoznak Istennel. Ezek közül a lengyel alkotmány említi meg a kereszténységet, miszerint a lengyel nép „… hálás szívvel őseinknek; munkájukért, a függetlenség eléréséért nagy áldozatokkal folytatott küzdelmükért, a nemzet keresztény hagyományaiban és egyetemes emberi értékekben megnyilvánuló kulturális gyökereinkért…” alkotja meg saját alkotmányát. A kereszténységre való utalás általában azon preambulumokban jelenik meg, amelyek magával Isten nevével is foglalkoznak, de azok közül sem mindben, hiszen a német preambulum praktikusan „csupán” az Isten előtti felelősségre utal.

A magyar alkotmányozás előtt eszerint három út kínálkozik. Egyrészt utalást helyezhet el Istenre a preambulumban, és ezzel együtt a kereszténységgel is foglalkozik; másodsorban úgy foglalkozik (Európában szokatlan módon) a kereszténységgel, hogy közben Istent „kihagyja”, s végül el is hagyhatja a kereszténységre való utalást.

Az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság által elfogadott koncepcióból a következő derül ki az új alkotmányról: „Méltassa ezeréves történelmi múltunkat, a kereszténység szerepét történelmünkben, történeti alkotmányunk értékeit és szerepét.” A koncepció alapvetően történelmi szempontból közelít a kereszténység felé, s (egyelőre) nem foglalkozik azzal, hogy ezt összekösse a jelennel (a keresztény, vagy annak mondott Magyarországgal), vagy az Istenre való utalással.

A kereszténység szerepeltetését vagy annak elhagyását illetően három szempontot célszerű mérlegelni. Egyrészt azt, hogy hogyan tekintünk a kereszténységre: olyan vallásként, amely történelmi hagyományként alapozta meg államiságunkat, vagy a jelenben is élő és érvényesülő vallási irányzatként fogjuk fel azt, esetleg egyszerre mindkettőt alapul vesszük. Másrészt azt kell eldönteni, hogy összekapcsoljuk-e a kereszténységet Isten nevének szerepeltetésével a preambulumban, vagy sem. Végül el kell határozni azt, hogy önmagában elégséges-e a kereszténységre való utalás az Alkotmány előszavában, vagy esetleg más vallásra is utalni kell. Ha a kereszténység megemlítése mellett döntünk, akkor ez utóbbi lehet az egyik legvitatottabb kérdés. Az elmúlt hét tapasztalati alapján elmondhatjuk: bár sok a vitás téma, abban konszenzus mutatkozik, hogy a preambulum nem lehet elfogult, kirekesztő, egyoldalú. Tény, hogy az európai kultúrkör egyik fundamentuma a kereszténység, de a XXI. század Európájában, amely az egymás mellett élő kultúrák világa, az új alkotmány preambulumának érzékenynek kell lennie a vallási és kulturális sokszínűségre – amely talán a negyedik európai kultúraépítő elem is egyben.

Szóljon hozzá a vitához ön is alapcikkünkben.