Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Valami készül a Hősök tere alatt
A már-már kultikusnak tekinthető Hősök tere alatt a Szépművészeti Múzeum hatalmas fogadócsarnokot akar építeni, EU-s pénzekből. A terv heves tiltakozást váltott ki, vannak, akik esztétikai érveket dobnak be, mások a tér beszakadásától tartanak, megint mások szerint a még mindig háborús sebeket viselő műemléképületet kellene először rendbe hozni. Megszólaltatjuk a kritikusokat és az intézmény igazgatóját.
A Szépművészeti Múzeum nagyszabású bővítéséről, a Hősök tere alatt építendő fogadótér kiépítéséről már hosszabb ideje lehetett olvasni a magyar lapokban, de a konkrét tervekkel csak 2010 februárjában ismerkedett meg a szakmai közönség. Az építkezést az indokolja, hogy a múzeum jelenlegi fogadóterme nem alkalmas a látogatók tömeges fogadására, hiszen az eltelt több mint egy évszázad alatt jelentősen megváltoztak az igéyek, a látogatók, mint minden nagy külföldi múzeumban, szeretnének vásárolni, étkezni.
Eleinte arról is szó volt, hogy széles föld alatti folyosóval kötik össze a Szépművészeti Múzeumot a Műcsarnokkal, de ez az elképzelés megvalósíthatatlannak bizonyult, a szakemberek attól tartottak, hogy a Hősök tere beroggyan. Baán László igazgató nem mondott le arról a tervről, hogy a párizsi Louvre példáját követve, nagyszabású fogadóteret helyezzenek a föld alá, ami kulturális és turisztikai funkciókat egyaránt ki tud elégíteni. Vitát gerjesztett viszont ennek a fogadótérnek a megközelítése.
A 2010 februárjában közzétett terveken egy, a Múzeum elé építendő betonkocka („kubus”) szerű fogadóépület szerepelt, ahonnan mozgólépcső vezetett volna a föld alá. A tervet Karácsony Tamás Ybl-díjas építész készítette. Ám ez ellen számos muzeológus tiltakozott, mint ahogy azt sem fogadták el, hogy a múzeum bejárati lépcsősorát oldalról megfúrják, és ott képezzenek ki bejáratot a föld alatti fogadótérhez.
Alig egy hónapja adta közre Entz Géza Antal és Sisa József művészettörténész azt a tiltakozást, amelyet néhány nap alatt több mint hatezren írták alá. Baán László, a múzeum főigazgatója, a beruházás kezdeményezője a tiltakozás hatására azóta visszavonulót fújt, és a tervezőt rávette a tervek módosítására: lemondtak a betonkubusról, és a lépcsősor oldalába fúrandó bejáratokról. A főlépcső tehát érintetlen marad, két bejáratot építenek. Az egyik egy légies, áttetsző, üveg és kő kombinációjából készülő kubus lesz, a több mint 7000 m2-es új épületszárny egyetlen felszín feletti megjelenése, „építészeti jele”, amely a múzeum Dózsa György út felüli oldalán helyezkedik majd el. A Városliget felől pedig másik bejárat vezet majd egy mélyített udvaron keresztül a térszint alatti új szárnyba. Ezt diszkrétebb, kevésbé hivalkodó, ugyanakkor korszerű megoldásnak tartják.
A sietős tervmódosítás gyanút ébreszt: miért olyan sürgős ilyen feszített tempóban megvalósítani egy inkább turisztikai, mint kulturális célú beruházást a Hősök tere alatt?
A Hősök tere „elcsúfítása” ellen indított civil mozgalom egyik kezdeményezője, Sisa József, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének osztályvezetője a hvg.hu-nak elmondta, szakmai lelkiismerete ösztönözte a petíció megfogalmazására, azután, hogy megismerte a Hősök terén építendő fogadóépület terveit. Intézete nem akart állást foglalni az ügyben, tekintettel a kérdés komplex jellegére, illetve elkerülni akarta a konfliktust a Szépművészeti igazgatójával. Sisa megpróbált a nyilvánossághoz fordulni, de sem a Magyar Nemzet, sem az Index nem közölték az írását a témáról. „Ekkor döntöttem úgy, hogy a civil csatornákat veszem igénybe, fogalmaztam egy tiltakozást, amit elküldtem a barátaimnak, kérve, hogy továbbítsák ismerőseiknek. Ezzel sikerült elindítanom a lavinát.”
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója viszont értetlenségének adott hangot, miért csak most reagált a szakma Karácsony Tamás terveire, amelyeket szerinte a szakemberek már két éve ismernek. „De elfogadtuk, hogy ha valaminő okból az eddigi, két éve fennálló egyetértés megváltozott, akkor, tekintettel a Hősök tere különleges, szinte kultikus jellegére, a vitatott elemek tekintetében megváltoztattuk a terveket.”
Gábor Eszter művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum épülettörténetének legjobb ismerője az Art Portálon megjelent interjújában felveti, hogy a tervezett óriás tér a Hősök tere alatt megvalósíthatatlan, veszélyezteti az épületet. Állítja: a földtani viszonyok, különös tekintettel a hőforrásokra és a tőzeges talajra, nem teszik lehetővé a Louvre fogadóteréhez hasonlító ambiciózus terv megvalósítását.
De Baán Lászlót ezt az ellenvetés sem téríti el a beruházás megkezdésétől: „Nincs mitől tartani, mert a múzeum ’aláfúrása’ már a kilencvenes években megtörtént, raktárak, fogadóterek, kiállítótermek készültek el a mélyföldszinti terekben, s mégis, a múzeum rezzenetlenül áll. Lehet, hogy a kisföldalatti negyven évvel ezelőtti továbbépítése során felmerültek bizonyos problémák, de ezek a mai technológiával már kiküszöbölhetőek. Egyébiránt az engedélyezési folyamat során természetesen a szükséges talajmechanikai vizsgálatokat is elvégezték, és ezekre a tényezőkre is figyelemmel kaptunk zöld utat a múzeum föld alatti bővítéséhez" – jelentette ki.
Elgondolkodtató továbbá, hogy a Szépművészeti Múzeum hatalmas épületének jelentős részei a második világháborúban elszenvedett károk miatt máig használhatatlanok, ezért szükséges-e egy ekkora, elsősorban turisztikai célokat szolgáló bővítésbe fogni. Erre hívja fel a figyelmet Barkóczi István múzeológus az Építészfórum március 23-i számában. „Érthetetlen, hogy nincs vezetői akarat a háborús károk helyreállítására, hogy a Szépművészeti Múzeum épülete újra eredeti pompájában ragyoghasson. A Román Csarnok a háború óta zárva tart; rekonstrukciója és új funkcióval történő ellátása nagy nyereség lehetne. Az Antik Csarnok dongaboltozatának felépítése pedig a háborús pusztítás legfájóbb maradványának felszámolását jelentené. Számtalan a muzeológiai és építészeti feladat a főépületen belül, mielőtt gondolni lehetne egy esetleges bővítésre.”
Barkóczi felveti, hogy a Szépművészeti Múzeum jelenleg a „teljes muzeológiai káosz” állapotában leledzik. Ez vonatkozik az egységes koncepciótól megfosztott állandó tárlatokra és az időszaki mega-kiállításokra, a raktárak helyzetére és az egész működésre. Szerinte kiutat kizárólag az állandó kiállítások látogatottságának növelése jelenthet. Márpedig közönséget nemcsak remekművek tucatjaival lehet vonzani, hanem a gyűjteményekhez kapcsolódó, ezáltal egyedi, csak Budapesten bemutatható tudományosan megalapozott kiállításokkal is.
Egyelőre igazából nem lehet tudni, mire van szüksége a múzeumnak, mert „nincs rend a házban”- állítja a muzeológus. Mint hozzáteszi: jogos a kérdés: érdemes itt és most pénzt költeni a Múzeumhoz szervesen nem kapcsolódó funkciók és bizonytalan jövőjű programok helyszínére? Elsősorban a Schickedanz Albert tervezte épület eredeti, páratlan szépségű állapotának helyreállítására lenne szükség. A turisztikai igényeknek pedig önálló, múzeumtól független intézményt kell létesíteni.
Baán László viszont elmondja, két különböző dologról van szó. A föld alatti fogadócsarnok építését 90 százalékban EU-pénzekből fogják fedezni. Márpedig ezeket a forrásokat csak korlátozott ideig, korlátozott – nevezetesen kulturális – célra lehet igénybe venni. Ám a múzeum bővítése turisztikai célú, melyhez kulturális tartalom is köthető. Más kérdés, hogy a Szépművészeti Múzeum műemléki épületének 20 éve tartó rekonstrukcióját továbbra is magyar állami forrásból lehet csak fedezni, és ez legalább tíz-tizenöt évig eltarthat, hiszen a múzeum a pesti oldalon a Parlament utáni legnagyobb középületünk, mondta el az igazgató.
Vannak, akiket az igazgató érvelése nem győzött meg, akik a magyar múzeumügy „négyes metrójának” tartják a Hősök terének részleges átépítését, és attól félnek, hogy elkezdik ugyan az építkezést, de félbehagyják. Így az amúgy is súlyos pénzügyi gondokkal küszködő főváros kényszerül majd arra, hogy befejezze a beruházást, illetve kezdjen valamit a kiásott, óriási gödörrel. Vagyis: a Szépművészeti Múzeum későbbi vezetése „kész helyzettel” fogja szembetalálni magát.
