2008. december. 30. 16:05 Utolsó frissítés: 2008. december. 30. 15:52 Vélemény

A női szexualitás, mint kincsesbánya

Gina Ogden könyve a női szexualitásról (Nők, akik szeretik a szexet), mindenekelőtt annak lelki dimenziójáról szól, melyet, bár egyidős az emberiséggel, még most sem ismerünk eléggé. Ogden szerint a nők többsége képes az érintés nélküli orgazmusra. (?!)


Gina Ogden, a szerző. A lelki
dimenziót vizsgálta
Gina Ogden Nők, akik szeretik a szexet című könyve 1999-ben jelent meg először Bostonban. Az Ursus Libri kiadónál, Máriás Petra fordításában most magyarul is megjelent kötet a szexológus kutató és párterapeuta Amerikában nagy visszhangot keltett munkája, melynek nálunk is van aktualitása. Igaz, a szerző adhatott volna jobb, kevésbé hatásvadász címet is könyvének, meghagyva a tartalmára utaló alcímet: Mindennapi nők elbeszélései a gyönyörhöz, az intimitáshoz és eksztázishoz vezető útról.

Gina Ogden könyve a női szexualitásról, mindenekelőtt annak lelki dimenziójáról szól, melyet, bár egyidős az emberiséggel, még most sem ismerünk eléggé. Bár közismert tény, hogy a vágy az agyból indul ki, a pszichoszexualitás a legnagyobb mértékben kultúrafüggő, s jelentősége az elmúlt évszázadokban fokozatosan nőtt. Érthető, hogy olyan keveset tudunk arról, milyen jellegű kölcsönhatásban áll a psziché a vággyal, ha meggondoljuk, még az emberi genitáliák pontos működésével is csak valamikor a 19. század közepén derült fény. Leonardo da Vinci csak a 16. század elején jött rá, hogy a férfi nemi szerv erekciója nem a „friss levegő hatására”, hanem a vér odaáramlása miatt megy végbe. A porosz orvos, Van der Graaf, csak valamikor az 1830-as években fedezte fel a női petefészekben zajló tüszőrepedés és a megtermékenyülés összefüggését.

A feministák vallják, teljes joggal ( Gina Ogden is közéjük tartozik): a női szexualitás időtlen idők óta tabu volt, a férfiközpontú társadalom stigmatizálta azokat a nőket, akik igényelték a gyönyört, és nem rendelték alá magukat szolgai módon férjük, vagy szeretőjük szexuális igényeinek. „Mindannyiunknak ismerősen cseng a következő üzenet: a rendes lányok nem csinálnak ilyesmit. Ez azt jelenti, hogy ha azt akarjuk, hogy a társadalom elfogadjon bennünket, akkor még manapság, a huszonegyedik században is jobban tesszük, ha ragaszkodunk a ránk kiosztott szerephez, legyen az szűz, feleség, anya, aggszűz, apáca vagy segítőtárs. Ezek a szerepek nem adják meg a vad szexuális játékokhoz elengedhetetlen szabadságot. Ezzel ellentétben a szexuális beállítottságú nők (vagy az olyan nők, akikről ez a kép alakult ki) kitaszított szerepükről ismerszenek meg: ágyasként, prostituáltként, boszorkányként és undok leszbikusként tekintenek rájuk” - írja Gina Ogden

Ha még a huszadik század végén is így ítélte meg az amerikai közvélemény azokat a nőket, akik saját szexualitásuk teljességét akarták megélni, milyen eredményt hozna nálunk egy olyan felmérés, melyet a szerző végzett a páciensei körében? Magyarországon, ahol a huszadik században a valláserkölcs által megkövetelt prüdéria békésen keveredett a kommunista ideológia által megkövetelt álaszkétizmus képmutatásával, jócskán el vagyunk maradva. A magyar férfi még ma is, minden további nélkül „fehérmájúnak” nevezi a nőt, aki „szereti a szexet”, ahelyett, hogy hálás lenne azért, amit kap tőle. (Igaz, a a leszbikus szexualitást abszolutizáló radikális feminizmus sem vert nálunk gyökeret.)

Orgazmus - érintés nélkül? (Oldaltörés)


Gina Ogden sok tekintetben Wilhelm Reich követője, aki a vágy, a gyönyör, az orgazmus és az eksztázis közös eredetét az „orgonenergiában” vélte megtalálni, továbbfejlesztve Sigmund Freud libidó-teóriáját. Freuddal ellentétben, aki a hüvelyi orgazmust abszolutizálta, Ogden a szexualitást, illetve az orgazmus képességét kiterjeszti a női test egészére, hangsúlyozva azt a tényt, amit a filozófusok már a 18. században felismertek, vagyis hogy a női test egésze az érzékiség forrása, ellentétben a férfiéval. Igaz, a szerzőnő talán kissé túlzásba viszi ezt a teóriát, állítva, hogy a fiatal nők jelentős része pusztán erotikus fantáziája működtetésével is képes orgazmust átélni. Hivatkozik a Kinsey jelentésre, mely szerint az amerikai nők két százaléka a negyvenes években úgy nyilatkozott, hogy már átélt „kizárólag fantáziálásból eredő”, azaz érintés nélküli orgazmust. Ez az arány Ogdennél 64 (!) százalék, igaz, ő a mintáját eleve a terápiájára jelentkező nők közül merítette.

Gina Ogden könyvének egyik hazai kritikusa felvetette: „A szerző beszélget is ezekkel az esetekkel – de nem az emberekkel. Szituációi, amelyekbe a szereplőit helyezi, műviek, akárcsak a beszélgetésekben elhangzó mondatok. Nők mesélnek a saját szexualitásukról, de érezni: ezek nem valódi nők. Ezek valódi nők mondatainak esszenciái.” Mindez igaz, de rögtön érdemes megjegyezni: a terapeuta tudatosan irányította a beszélgetéseket, és értelmezte az elhangzottakat. Nem riportkönyvet írt, és a benne szereplő hölgyek inkább egy-egy típust testesítenek meg, nem konkrét személyek.

A szexuális felvilágosításnak és nevelésnek mindenekelőtt arra kellene irányulnia, hogy a felnövekvő nemzedékek megtanulják az “adok-kapok táncát”, ahogy ezt Gina Ogden könyvének egyik szereplője találóan megfogalmazza. Talán a fiatalok felszabadultan és kulturáltan átérezik majd a szexualitás örömeit, értékelik azt, amit a két ember között kialakult intimitás magában rejt.

P.J.