„Hasznos idióták” és a titkosszolgálatok
Ungvári Tamás Bűnbeesés után című kötete annak a baloldali értelmiségi elitnek, (Lenin szavaival „hasznos idiótáknak”) a történetét örökíti meg, akik a szovjet kommunista rendszer feltétlen híveivé szegődtek, istenítették Sztálint. Sokan közülük kapcsolatba kerültek a titkosszolgálatokkal is.
Ungvári sorra veszi a két világháború közötti baloldali értelmiség jeles alakjait, akik a Szovjetunióval „flörtöltek”, illetve csatlakoztak a kommunista pártokhoz. Sokan kerültek kapcsolatba a sztálini titkosszolgálattal is, többen közülük Magyarországon látták meg a napvilágot. Arthur Koestlertől Alpári Gyuláig, Háy Gyulától Lukács Györgyig, Kun Bélától Radványi Lászlóig (Anna Segers férjéig) terjed a lista. Az ő német, orosz, osztrák, lengyel, francia és cseh ismerőseik, köztük kiváló írók és költők alkotják azt a száz-kétszáz fős, Willy Münzenberg által „menedzselt” társaságot, amelyről a könyv szól. Tagjai, ha ugyan el nem tűntek a Szovjetunióban, felbukkantak Mexikóban, az Egyesült Államokban, Franciaországban és Nagy-Britanniában is. Aztán szerepet játszottak 1945 után a „népi demokráciákban” is, különös tekintettel Rákosi Magyarországára, Gottwald Csehszlovákiájára és az Ulbricht által fémjelzett NDK-ra. Ungvári könyvének szereplői minduntalan összefutnak, kézről-kézre adják egymást, találkozásaik leírása lendíti tovább az olvasmányos, sok új részletet tartalmazó esszét.
Ebből a gomolygó, sokszorosan összefüggő emlékirattömegből számos történet újdonsággal is szolgál. Íme, idézet egy cikkből: „a nemzetköziségnek kétféle értelmezése van. Az egyik organikus, eszerint a haza iránti érzelem egyre tágul, növekszik, azonosul az emberiség fogalmaival: ez a proletariátusé. Oroszországban erre nevelik a gyermekeket. Irodalmuk ezen az úton halad, erős tudatában nemzeti voltának, és beilleszkedve az osztály nélküli társadalomba. A nemzetköziség másik értelmezése az álnemzetköziség: a nemzeti hovatartozás iránti közöny s e közöny következményeképp a nemzeti hovatartozás megvetése. Ez a kalandorok, a nép ellenségeinek útja. Ilyen Trockíj. Ő megvetette Oroszország népét, mert az izzadságszagú volt és fekete kenyeret evett. Nem hitt a népi tömegek teremtő erejében. A nép viszont nem hitt őbenne, a nép saját maga, a saját két kezével azonnal fel akarta építeni a szocializmust. Trockíj álarcot viselt. Az ügynökei ellen indított három pör folyamán lehullt róla az álarc; a bérencei bevallották – saját fülemmel hallottam, jól megnéztem őket – a gyilkosságaikat, a kémkedésüket, mindazt, amit hazájuk romba döntésére előkészítettek.”
Ki írta ezt a veretes szöveget és hol jelent meg? Ungvári megadja a forrást. A Nyugat című folyóirat 1937/8-as számában publikálták Őrjárat címmel. Szerzője: Illyés Gyula. Oroszország című könyvében (a munkát azután írta, hogy részt vett egy szovjetunióbeli körutazáson és a nemzetközi írókongresszuson, Nagy Lajossal együtt) még szerepelt ez a bekezdés, de csak az első kiadásban, mert a későbbiekből kihagyták. Lehet-e csodálkozni azon, hogy jeles magyar írók 1949 őszén elhitték a Rajk-per képtelen hazugságait, ha már 1937-ban Illyés készpénznek vette azt a véres agyrémet, amit egy hathetes utazása során Moszkvában eléje tálaltak?
Ungvárit erősen foglalkoztatja ez a tragikus eseményekben gazdag korszak, hatalmas munkát fektetett könyvébe, tömérdek forrásmunkát elolvasott és kijegyzetelt. Izgalmas műve mégis hiányérzettel tölti el az olvasót: ideje, hogy termékeny szerzőnk végre nekifogjon önéletrajza megírásának. Mert az Ulpius-ház kiadásában megjelent előző könyve, a Lezáratlan nyomozás nem tekinthető memoárnak, azt még meg kell írnia.
Pelle János