Őszintén sajnálom, hogy csak most jutott el hozzám Stephen Greenblatt könyve, mely a Will in he World: How Shakespeare became Shakespeare címmel jelent meg 2004-ben. Heteken át szerepelt a New York Times bestsellerlistáján, elnyerte National Book Award díjat és egy év múlva a HVG könyvek sorozatában is kiadták, Géniusz földi pályán – Shakespeare módszere címmel. A könyv négy év után sem vesztette el újszerűségét, hiszen kihívást jelent a hazai esztétika és irodalomkritika provincializmusa ellen, mely több évtizedes nyugati teóriákat adaptál a műelemzésben. Elfeledkezve arról, hogy a legnagyobb életművek, bármennyit is zsonglőrködünk velük, nem érthetők meg, ha mellőzük a kor „uralkodó eszméinek” tüzetes vizsgálatát, és ha nem bontjuk ki  a szerző életének esetleg tudatosan elrejtett motívumait.

Anélkül, hogy polémiát provokálnék hazai tekintélyekkel, elég, ha arra utalok, hogy a 2007-ben megjelent háromkötetes mű, A magyar irodalom történetei előszavában még egyetértve idézi az Arthur C. Danto nevű, a nyolcvanas években Amerikában divatos esztétát. Ő leszögezi: „A posztmodernségnek talán az a megkülönböztető tulajdonsága, hogy bármi akármelyik pillanatban hatást fejthet ki, hiszen rendezetlen jelennek s jövőnek rendezetlen múlt felel meg.” Nem csoda, hogy a posztmodern Shakespeare-értelmezés csak addig a közhelyig jutott, hogy „mindegyik darabja külön világ”. Ami ugyebár minden szerző minden művéről elmondható.

Greeenblatt, harvardi professzorként az Új Historizmus nevű irodalomtörténeti irányzat képviselője, mely a huszadik századi az irodalomszociológiai és eszmetörténeti hagyományt megújítva és folytatva értékeli Shakespeare életművét. Művészetét és életét alapvetően új szempontok alapján világítja meg, eredeti felfedezésekre jut. Mindenekelőtt választ talál arra az alapvetően fontos, és évszázadok óta sokakat izgató kérdésre, hogy miért olyan titokzatos stratford-upon-avoni kesztyűsmester gyermekének élete, honnan erednek azok a személyéhez tapadó legendák, melyek ma is szívósan tartják magukat. Ilyen például, hogy vadorzáson kapták rajta, ezért kellett elmenekülnie Stratfordból Londonba, ahol a Globe színház előtt a nézők lovait őrizte, itt kezdte pályafutását.

Ismeretes, továbbá, hogy Shakespare-ről számosan állították, hogy valójában nem is létezett, drámáit valaki más írta, továbbá feltehetőleg homoszexuális volt, ha ugyan nem nő. A világirodalom egyetlen más zsenije körül (talán az egyetlen Homéroszt leszámítva, de ő külön eset) sincs ennyi homály. Nem maradt fenn egyetlen levél sem, melyet saját kezűleg írt, keze vonásából is csak legföljebb néhány javítás valószínűsíthető, egy darab kéziratán, amit másokkal együtt írt. Figyelemre méltó tovább, hogy a többi Erzsébet-kori drámaíróhoz, a kortársaihoz és vetélytársaihoz képest Shakespeare kifejezetten nyugodt életet élt: neve nem szerepelt a botránykrónikákban, és nem halt meg fiatalon, például úgy, hogy egy csapszékben ledöfték, mint Cristopher Marlow-t.

Stephen Greenblatt

Greenblattnak a korabeli Anglia politikai és vallási légkörét korabeli források alapján felidézve sikerült rekonstruálnia az I. Erzsébet és I. Jakab uralkodásának hihetetlenül feszült légkörét, melyet valósággal átitattak a titkos összeesküvések. Hihetetlen taktikai érzékre volt szüksége egy, az anyja révén katolikus, és az üldözöttekkel rokonszenvező, de a hatalommal jó kapcsolatokat ápoló szerzőnek, aki az uralkodó körök számára propaganda-szempontból kulcsfontosságú, és állandóan cenzúrázott színházra alapozta az egzisztenciáját. Több okból is attól kellett tartania, hogy letartóztatják, összeesküvéssel vádolják és kivégzik, úgy, ahogy ez több rokonával és stratfordi ismerősével megtörtént. Ezért minden valószínűség szerint maga semmisítette meg minden, a személyével kapcsolatos írásos dokumentumot, melyet bizonyítékként használhattak volna fel ellene.

Menekülése szülővárosából az 1580-as években kapcsolatban állt a „pápisták” elleni hajszával, melyet egy nagyhatalmú helyi békebíró vezetett. Ehhez a lehetőséget egy színtársulat teremtette meg, melyhez szegődve felmehetett Londonba. Előzőleg már írt kisebb jeleneteket, melyeket nagybirtokosok udvarában bemutattak, műkedvelő színészekkel, s ez a világ elevenedik meg később a Szentivánéji álomban. Az ideológiai-politikai harcok végigkísérték egész életművét, melyből feltűnően hiányoznak a papok, illetve az egyházak képviselői. Talán csak egyetlen kivétel van, a katolikus Lőrinc barát, a Rómeo és Juliában, melynek világa közelebb volt a korabeli Angliához, mint sokáig hitték.

Géniusz földi pályán

A könyv itt megrendelhető

A kor eszmevilágában értelmezhetőek nemcsak a királydrámák, de a Hamlet is, hívja fel a figyelmet Greenblatt nagyszerű könyvében, bekapcsolva az elemzésbe Shakespeare életének eseményeit is, apja, és Hamneth nevű fiának halálát, ugyanabban az évben, amikor a remekmű megszületett. Hasonlóképpen a Macbeth sem érthető meg anélkül, hogy tudnánk, milyen szenvedélyesen érdeklődött Jakab király a démonológia iránt, s hogy a szerző valósággal kifürkészte az uralkodó gondolatait a boszorkányokról, illetve a hozzájuk kapcsolódó hiedelmekről.

E rövid recenzió nem ad lehetőséget arra, hogy méltassuk azt az óriási, szintetizáló munkát, melyet Greenblatt Shakespeare szonettjei és egyéb műveinek elemzésekor végzett. Felhasználta az óriási szakirodalmat, az összes fellelhető forrást a korabeli titkosszolgálatok működéséről, a vallási küzdelmekről és a színházakról. Megállapítja, hogy csodával határos a taktikus ügyesség, mely Shakespeare írói zsenialitásához párosulva lehetővé tette, hogy a tönkrement kesztyűsmester fia darabjaival és társulatával nemcsak dicsőséget szerezzen, de tisztes polgári életet is biztosítson magának, és földeket, úri házat vegyen magának a szülővárosában, ahová élete végére visszavonult.

Greenblatt Shakespeare könyve nem véletlenül lett Németországban az év könyve, hiszen nagyszerű példáját adja annak, hogyan lehet egy látszólag unalomig ismert témáról óriási munkával újat, és eredetit írni. Eredeti címe (Will in the World) kétértelmű szójátékra épül, melyet a nagy angol is többször alkalmazott: will magyarul akarat, de ha nagybetűvel írják, William beceneve. Teremtő akarat a világban? Shakespeare-ről szólva talán még ez sem túlzás. Csak azt nem tudjuk, hogy zseninek érezte-e magát, vagy csak egyszerű mesterembernek, akinek apjával ellentétben sikerült megélnie a „tisztes iparból”, melyet nyugalomba vonulásáig űzött.

Pelle János