Szöőr Anna

Szöőr Anna: A 849 ágyas, ugyanakkor sok ezer járóbeteget ellátó és módszertani központként is működő OPNI bezárásával pótolhatatlan veszteség érte a hazai ideg- és elmegyógyászatot. Nemcsak a pszichiátriát, a pszichoterápiás osztályt és a neurológiát, de a dementia, az epilepszia gyógyítását is, arról nem is szólva, hogy a Lipótmezőn nélkülözhetetlen stroke-központ is működött, amely az agyi érkatasztrófán átesett betegek rehabilitációját végezte.

hvg.hu: Mi lesz az épülettel?

Sz. A.: Nem tudjuk, mi lesz az ingatlan sorsa, a hasznosításáról nincs hír. Bennünket elsősorban nem az épület, hanem a betegek sorsa érdekel. A többi budapesti kórház pszichiátriai és neurológiai osztályain súlyos kapacitásgondok keletkeztek az OPNI bezárása után, nem tudják ellátni az átirányított betegeket. Megjegyzendő, hogy csak a betegek egy része jelentkezett az új helyen az ellátásért, nehezen szokják meg ugyanis az új helyet, hiányolják a régi orvosukat. Bizottságunk helyesli, hogy a pszichés sérültek kezelését pszichoterápiás irányba fejlesszék, de fontos, hogy ha kell, a betegek hatékony gyógyszereket is kapjanak. De a „gyógyszerezés” nem csodaszer. A túlterhelt kórházakban a pszichiátereknek nincs lehetőségük a pharmaco- és a pszichoterápiát együtt alkalmazni, és ellenőrizni, hogy a betegeik be is vették mindazt, amit felírtak nekik. Ezért összességében az OPNI bezárása után kialakult körülmények nem a fejlődés, hanem a visszafejlődés irányába mutatnak. Jogvédő szervezetünk a legkiszolgáltatottabb állampolgárok, az ideg- és elmebetegek nevében és érdekében lép fel, egyfajta „civil lobbit” igyekszik szervezni azért, hogy az OPNI újra megnyissa a kapuit.

hvg.hu.: Szerveznek-e tüntetést a bezárt OPNI elé? Az Egészségügyi Minisztérium szerint a Lipótmező felújításához hatmilliárd forintra lenne szükség. Azt honnan veszik?

Sz. A.: A tüntetések szervezése csak egy része lesz tiltakozó akcióinknak. Mozgalmat indítunk, amely magában foglalja az aláírásgyűjtést, a szakértői munkák elkészítését is. Külföldi támogatókat is igyekszünk szerezni az ügynek, többek között nemzetközi konferenciát szervezünk. Május végére a CJB állásfoglalást ad ki a témában.

hvg.hu Ön már régebben, élesen bírálta a liberális vezetésű egészségügyi tárcát. Egy interjúban azt a kifejezést használta, hogy az egészségügyben „népirtás folyik”. Nem tartja túlzásnak ezt az állítását?

Sz. A.: Ezt annak idején a művi meddővé tétellel kapcsolatban állítottam a Hír Tv-ben. 2006. augusztus elsején lépett hatályba az alkotmánybírósági határozat, amely szerint minden nagykorú, azaz tizennyolc éven felüli lány és fiú kérheti a művi meddővé tételét. Bár később ötvenezer aláírás összegyűlt ellene, a parlament jóváhagyta az önkéntes döntésen alapuló sterilizációt tizennyolc éves kor fölött. Tudomásom szerint számos ilyen műtétet végeztek, ami nem meglepő, mert fiatalok tömegei látják reménytelennek a mai helyzetben az életüket, s utasítják el, hogy gyermeket vállaljanak. A CJB úgy döntött, azóta hallgat erről a felháborító gyakorlatról, nehogy ötleteket adjunk az önpusztításra. De abban igaza van, hogy a népirtás fogalmával óvatosan kell bánni, külföldön nem értenék meg, milyen alapon használjuk a genocide kifejezést. Itthon is inkább úgy fogalmazzuk meg a bírálatunkat, hogy a jelenlegi egészségügyi reform és egsészségbiztosítási törvényhozás „népirtó fogalmat” legalizált, szabad utat engedett az ön- és nemzetpusztításnak.

hvg.hu.: A népirtás par excellence megnyilvánulása a huszadik században a holokauszt volt, amelynek áldozatai leginkább a zsidók voltak. Ön publicisztikát közölt a Magyar Hírlap április 12-i számában Hegedűs a földszinten címmel, amelynek több állítása is enyhén szólva vitára ingerli az embert. A témáról vallott nézeteit később részletesen is kifejtette az Echo Tv Mélymagyar című műsorában. Cikkében felveti, hogy a zsidók „ellenségképet alkotnak” a keresztényekkel szemben. Ezt Auschwitz után komolyan gondolja?

Sz. A.: A probléma attól kényes, hogy nem merünk róla nyíltan beszélni, csak suttogva. A kérdésekre a zsidóság segítségével kell választ keresni, párbeszéd keretében. Ezért neveztük ki bizottságunk egyházközi kabinetjének vezetőjéül a debreceni születésű, zsidó származású Weisz Pétert.

hvg.hu: Nem válaszolt a kérdésemre. Miért gondolja, hogy a zsidóknak másoknak kellene lenniük, mint amilyenek, és önkritikát kellene gyakorolniuk? Ez a hang szokatlan, sokan fenyegetést olvasnak ki belőle.

Sz. A.: Bayer Zsolt műsorában éppen a zsidók érzékenységéről mint értékről beszéltem, valamint arról, milyen nagy kincs egy nemzet kulturális sokszínűsége. A cikkemben inkább arra helyeztem a hangsúlyt, ami összeköt bennünket. Megbékélés- és párbeszédpárti vagyok, Weisz Péterhez hasonlóan azt vallom, hogy a magyar zsidók és a magyar keresztények közös konzervatív értékrend alapján összefoghatnak.

hvg.hu: Cikkében védelmébe vette a nyíltan nácibarát Hóman Bálintot, aki épp a zsidótörvények meghozatala idején volt vallás- és közoktatási miniszter, és akit később a Népbíróság elítélt. Mire fel?

Sz. A.: Hómannak azt a gesztusát dicsértem, hogy a Nemzeti Múzeumban egy munkatársának szólt a német megszállás után, hogy vegye le a sárga csillagot. Kertész Imrét és a többi magyar-zsidó Nobel-díjast példaképnek állítottam a cikkemben, ezért több jobboldali már megtámadott.

hvg.hu: A cikk kemény kritikával illeti a Hegedűs a háztetőn című, egyébként a huszadik század legelején, Oroszországban játszódó, világsikerű musicalt, mondván: „elgondolkodtam, vajon nem kellene-e betiltani ezt a kereszténység ellen uszító, tolerancia ellen ható, fülbemászó melódiáival rossz irányba befolyásoló színházi előadást?” Utoljára - még a Kádár-Brezsnyev korszakban -  Furceva asszony, szovjet kulturális miniszter kifogásolta ideológiai szempontból ezt a darabot, amikor ide látogatott. 

Sz. A.: Engedje meg, hogy a Magyar Hírlapban megjelent cikkem érvelésével válaszoljak: „Az amúgy szimpatikus tejesember majdnem minden vőjelöltet elfogadott - lehetett az anarchista, költöztethette a lányát messzire tőle -, egyet azonban soha, a keresztényt.” Azt, hogy a zsidók görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy egymás között házasodjanak, a kirekesztés egy formájának tartom. Szeretném, ha ezekről a kérdésekről nyílt, őszinte párbeszéd bontakozna ki a zsidók és nemzsidók között Magyarországon.

Az Október 23. Bizottság Alapítvány elnökét nem sikerült meggyőznünk: gondolatmenete a darab teljes félreértésén alapszik. Sólem Aléchem Tejesember című, immár klasszikus műve, amiből a musical készült, a hagyomány és a betüremkedő új eszmék konfliktusát írja le. Ráadásul az Október 23. Bizottság Alapítvány elnöke beleesik abba a hibába, hogy „a” zsidókról beszél. Ez legalább akkora nonszensz, mint „a” keresztényekről beszélni. Nem kellene-e mindenkire rábízni, akar-e házasodni, és ha igen, kivel? 

Pelle János