© Marton Szilvia

Ellentétben a nyugat-európaiakkal, akik öt évvel a háború után közös intézmények felállítását, tizenöt-húsz évvel később kölcsönös megbékélést kezdeményeztek, a kelet-közép-európaiak nemcsak saját, kicsiny, visegrádi kezdeményezésüket élték fel, de kockázatot jelentenek az európai közös intézményekre is.

Norman Davies Lengyelországot Isten játszóterének nevezte. Magyarország alighanem az ördög játszótere. Hát Csehország? Ennek elgondolását Havelra és Pithartra, Pehére és Simečkára hagyom. Lengyelország most megmutatta. A Kaczyński ikrek, elnök és miniszterelnök (a lengyel népnyelvben „Kaczory” – ha jól értem: nagy, esetlen gúnárok) az utolsó lengyelig kitartottak Európával szemben. „Ha nem lett volna második világháború és német megszállás, akkor most 66 millióan lennénk lengyelek” – vette elő a történelmi kártyát Lech Kaczyński, s ennek megfelelő szavazati arányt követelt. A majdnem síró Merkel európai elszigeteléssel fenyegette a lengyeleket, hiába. (Istenem, túlélte Ulbrichtot és Honeckert, Gomulkát és Giereket, sőt, Jaruzelskit, és most német kancellárként ezt kell elviselnie!)  Ezután még a csehek és a litvánok is kivonultak a „Kaczory” háta mögül. Akkor vetette magát harcba Sarkozy, és hozta létre a kompromisszumot. Lengyelország büszke lehet győzelmére – megteremtette Európa politikusainak kivételes egységét: a lengyeleket mindenki utálja.

Ismerem én is az európai intézmények hibáit, tudok mindent politikusaik és adófizetőik önzéséről, de erre nem válasz az összeférhetetlenség, nem válasz az intézményalkotásra és a megbékélésre való képtelenség. Nyugat-Európát a bűntudat, önnön civilizációjának barbárságával való szembenézés vitte előre. Bennünk viszont nagy a bűnt és a hibát másokon számon kérő indulat, hiányzik a saját bűneinkkel és hibáinkkal való elszámolás képessége.

Kelet-Európában mindenki történelmébe menekült. Most jövök Oroszországból, ahol az önazonosság legfontosabb pillére a második világháború, Sztálingrád, Európa megmentése. Ne vond kétségbe, hogy felszabadítottunk – hallatszik mindenünnen a baltiakkal és a lengyelekkel, de a magyarokkal és a románokkal szemben is. Nem vonom. Annak ellenére, hogy apám három évet töltött hadifogságban Zaporozsjében, öccse pedig elpusztult a focşani szovjet gyűjtőtáborban. Anyámat, ellentétben Günter Grass anyjával, nem erőszakolták meg. 56-ban nem lőttek le családunkból senkit.

Nem szerettek minket? – kérdi a pétervári újságírónő. - Alighanem csak közönyt érzünk, nem úgy, mint a lengyelek vagy a litvánok - válaszolom. Magyarországon nem 1944-45 vagy 1956 áll a középpontban, hanem Trianon, a több mint nyolcvan éves békeszerződés. Nesze neked! Ezt kell majd Sarkozynek kezelnie: ha nem lett volna Trianon, akkor Magyarország akkora, de akkora lenne… Ördög játszótere.

Kérdem Esterházy Pétert, milyennek látta ő Lengyelországot. Gyönyörű, remek, szabad - lelkesedik. Te, ezek úgy élnek együtt a politikával, mint a svájciak. Fogalmuk sincs, ki van kormányon, nem érdekli őket. Minden épül. Gondolkodnak. Képesek belehelyezkedni a másik nézőpontjába. Még az enyémbe is. Nincs két egymást gyilkoló oldal, mint nálunk. Igen, én is beszéltem Michnikkel, szomorú. Mondogatja, hogy baj van, de hidd el, nem látszik.

Magyarországon - ezzel szemben - azonnal megcsap a rossz levegője. Itt büdös van. Mindenki magát gondolja el. Hermetikusan elzárjuk magunkat attól a lehetőségtől, hogy a másiknak, vagy egy másiknak igaza lehet.

„Végeredményben, Áprilka, minden csak nézőpont kérdése, ki és hogyan nézi a világot… Ahogyan már írtam magának, a szudétanémetek azt mondják, hogy a Balkán Lovosice után kezdődik…A Slavia kávéházban pedig Kamil Lhoták, a festő mindig azt állította, hogy Kelet-Európa Prága külvárosában, Karlínban kezdődik… és Rychlík, a zeneszerző azt kiáltotta erre, hogy nem, mert hogy már a Poňči kapu mögött… És én azt írtam, hogy Kelet-Európa ott kezdődik, ahol az utolsó monarchiabeli empire pályaudvar áll… De Joszif Brodszkij az Express-beli nyilatkozatában hozzáteszi, hogy Ázsia Kijevben kezdődik és Kínában végződik, hogy miként Gogol mondta, Oroszországban három évig is lovagolhat az ember, mégsem éri el a határt…” – írja a jó öreg Hrabal. A számítógépből Rosztropovics rezgeti, vonja elő Bachot, Európa megvan, s mi benne kuksolunk, mint egy Matrjoska-babában.