© Müller Judit

Igaz, már a pályára is különös vargabetűvel jutott. "Mostohaapám úgy érezte, nem tudja vállalni taníttatásomat, így a mielőbbi keresőfoglalkozás elnyerése érdekében írattak 1954-ben az albertfalvai geológiai technikumba." Mégis jól érzi magát, különösen hogy "úgy neveltek bennünket, akár egy családban, még tánciskolába is járattak." Végül az orvosi álmok sem foszlanak semmivé, sőt miután "szerelemszerűen beleestem a gyermekgyógyászatba", 1964-ben állást is kap a SOTE I. számú Gyermekklinikáján. Idővel a klinika osztályvezető adjunktusa lesz, 1979-től pedig már a Budai Honvéd Kórház gyermekosztályának főorvosa. Mindeközben kezdi összegezni és rendszerezni, amit a csecsemősírásról megtudott, ebből önálló kutatás, majd 1982-ben kandidátusi disszertáció lesz, eredményei idővel külföldre is elhallatszanak. Ambíciójából még arra is futja, hogy 55 évesen egy egészségügyi menedzseri diplomát is szerezzen. Tíz éve azonban mintha balszerencse-sorozat üldözné: előbb megszüntetik a honvéd kórházi gyermekrészleget, aztán azt az európai uniós egészségügyi programot, ahová dolgozni megy, de ugyanez történik egy világbanki programmal is. Nyilván csak részben javított kedélyén, hogy ezután egy ideig a Piros Orr bohócdoktorok alapítványát vezethette.

"Minden reggel meditációval és jógával, test- és légzésgyakorlatokkal kezdem a napot" - jelzi, mivel erősíti állóképességét, de az őt ért támadások okán már félve említi, hogy aktív zenész is: "Afrikai dobolást tanulok. Csoportunk dobtanára is afrikai." Egyébként - mint mondja, "most éppen nem vagyok férjnél" - egyedül él pesti társasházi lakásában.

- A laikusok alapkérdése kézenfekvő: hogyan kívánkozhat egy síráskutató a mozgássérülteket gyámolítani és konduktorokat nevelni hivatott intézmény élére?

- Eredetileg csak annyit tudtam, hogy emberileg bajok vannak, és külföldi barátainktól is hallottam olyasmit, hogy már a szakvélekedés is változóban van a módszerről, ahhoz képest, amikor még élt Pető András és Háry Mária. Akkoriban még én is küldtem betegeket, fiatal orvosként pedig hallgatókat kísértem a Villányi útra.

- Azóta jelentős mértékben bővülhettek az intézetre vonatkozó módszertani ismeretei. Jogos talán a kérdés: miért vette fel a kesztyűt az önnel hadakozókkal szemben? Külsőre igazán nem mondhatnánk, de lélekben lenne ilyen nagy harcos?

- Én inkább békébe szállni szeretek valakivel, nem pedig harcba. Viszont úgy gondolom, hogy ami nekem adatik, az igenis nekem adatik.

- Kézenfekvő érvnek látszik viszont önnel szemben, hogy eddig vajmi kevés szakmai köze volt az egy időben valóságos divatmetódusként ünnepelt Pető-módszerhez...

- Természetesen mindenki ott bukkan fel, amiről publikál, s amivel napi szinten foglalkozik. De azt hiszem, az már szinte közhely, hogy az intézmény színvonalas irányításához nem feltétlenül kell, hogy én legyek a legjobb konduktor is. Egy színházigazgatónak sem kötelező a legjobb színésznek lennie.

- Hát ez az érve eddig lepattant az ön kinevezését opponálókról. Akik olykor egyenesen Magyar Bálint miniszter jobbkezének titulálják...

- Pedig hiszik, nem hiszik: én ama kivételes lény volnék, aki senkit sem ismert, és senkinek nem kérte ki a tanácsát. Vagyis semmilyen protekcióm nem volt. Beadtam a pályázatot, és kész. Hozzáteszem, pályáztam kórház-igazgatói posztokra is, de azokkal kapcsolatban előre megmondták, ki fogja megkapni.

- Kivétel vagy sem, milyen érzés úgy munkába menni, hogy az intézet falán ma is ott lógnak a "törvényes főigazgatót" követelő transzparensek?

- Az első napokban azt gondoltam, ki kell bírnom valahogy. Azután rájöttem, hogy tulajdonképpen remek tanulási folyamat részese lehetek. Amiért másoknak éveken át kell dolgozniuk - már tudniillik, hogy meglássák munkatársaik vagy egy intézmény "árnyékos oldalát" -, az nekem pillanatok alatt megadatott.

- Mégis mire gondol?

- Hogy van ez - kérdezem mostanában -, rámosolygunk egy gyerekre, jót adunk, aztán megnyomunk magunkon egy gombot, és boszorkákká válunk?

- Nyilván nem magára gondolt. De nem fél, hogy benyomódhat az a gomb önnél is?

- Magamat is figyelem, meddig bírom még jól, hogy kedves és megértő is tudjak maradni.

- Mit mondjunk: tekinthető akár szimbolikusnak is, hogy sírásszakértő lett a nehéz helyzetbe került intézet vezetője. Sőt sokan önben látják az újszülöttkori sírás értelmezésének egyik fő úttörőjét. Hogy kezdődött? Logikusnak tetszik, hogy saját fia adta annak idején az ötletet...

- Csak részben, de valóban akkortájt kezdtem foglalkozni ezzel, amikor a fiam született. Vele azonban viszonylag kevésre mentem volna: nagyon jó gyerek volt, nem volt sírós.

- Az volna a jó gyerek, aki nem sír? Egyébként hozzá nem értőként mi is így gondolnánk...

- Jó, pontosítok: nem volt nagyon sírós. Én pedig türelmes voltam, remekül együttműködtünk. Érdekes kommunikáció is kialakult köztünk. Pár hónaposan mindig rám mosolygott és sziszegett. És akkor nekem vissza kellett sziszegni. Ez volt nálunk a kedvesség jele.

- A sziszegésről jut eszünkbe: lehet, hogy más-más kultúrában a gyereksírás sem ugyanazt jelenti? Hogy mást üzen sírásával egy magyar és mást egy mondjuk indiai bébi?

- Ilyen nincs. A babák nemzetiségtől függetlenül mindenütt egyformán sírnak. Sokat utaztam a világban, egyszer a sivatagban egy beduin család vendége lehettem, beléphettem a házba, ahol egy újszülött volt. Leültem a baba mellé a matracra, majd odatették az ölembe. És akkor elkezdtünk szépen beszélgetni egymással.

- Lehet, hogy most valamivel nehezebb helyzetbe került. Arra például nem gondolt, hogy a felső szinten megerősített beosztása pünkösdi királyság is lehet, és a választások után mondjuk a nemzet orvosának kinevezett miniszterelnök-helyettes váltja le?

- Mikola úr tanított engem a menedzserképzőben, vagyis jól ismer. Egyébként sem félek semmilyen politikai rendszertől, amely az egészségemet épségben hagyja.

- Szóval csapatai harcban állnak. Lenne mégis békeüzenete?

- Remélem, mihamarabb rájön minden itt dolgozó, hogy legjobb, ha összeszedi magát, mert bizony komoly gondok vannak. Egyelőre az a kérdés, hogy merre tovább szakmailag - és anyagilag is. Más ritmusra kellene kapcsolnia mindenkinek, különben arra a sorsra juthatunk, mint sok intézmény és üzem az országban, amely kényszerűen bezárt. Itt ugyanis most ez az igazi kérdés.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN