Vajon a rádió vezetői olvassák a weboldaluk fórumát? Ha igen, érezniük kell, hogy valamit elrontanak. Persze a csatorna a növekvő lefedettséggel rétegrádióból „komoly piaci szereplővé” vált, s a fórumozókat talán elhanyagolható kisebbségnek tekinti. Pedig ők az igazi „kemény mag”, a Klubrádió-rajongók, és ha az adó kultuszrádió lett - inkább volt -, azt nekik köszönhette. De a törzshallgatók most nem értenek valamit. Miért változott meg a hang? Hova tűntek kedvenceik? Minek szövegelnek reggeltől-estig féltájékozott betelefonálók?

A Reggeli Gyors című napi hírmagazin informatív volt, valóban gyors és közben picit, de tényleg csak csipetnyit, ironikus. Érződött az egészséges civilség és távolságtartás a két műsorvezető attitűdjén. Az Orion tévésorozat és az egykori Szabad Európa szignálzenéjével kezdődő adásokat Pikó András és Pálinkás-Szűcs Róbert vezették. Előbbi a hírújságírásból, utóbbi az undergroundból a magazinsajtón át, az Est FM érintésével érkezett. Csiszoltan működött a páros, Pikóé volt a tájékozott és objektív kérdező szerepe, Pálinkásé a civil rezonőré, remekül adták fel egymásnak a labdát, és hagyták sokszor a levegőben, nem ütve le a poént. Ez ugyanis nem vicceskedő műsor volt, hanem a hírek hátterét felderítő, értelmes beszéd. Telefoninterjúk, kommentárok, kérdések és következtetések. Ízléses hang, ízléses zenével. Egészen februárig.

„A választás rádiója” – találta ki magának az új szlogent a Klub, és ez az arccal április 9. felé felfogás elsöpörte a Reggeli Gyorsot, szétszedte a remek párost, telenyomta politikai vitával az adást és szingli műsorvezetőket hagyott kapálózni a politika árjában. Pikó András kedveszegetten végzi a kötelességét, Neumann Gábor fölött pedig összecsapnak a hullámok, neki túl mély ez a víz. Az Orion-nóta elszállt, a kiebrudalt Pálinkás pedig vitte magával ötleteit és a rádió utolsó kultműsorát, a vasárnap délutáni Addig jó, míg Kádár él című múltidéző programot.

Pár éve a Klubrádió a hírrádiózás terén tátongó űrbe lépett be, felismerve, hogy alig akad a magyar médiatérben olyan adó, ahol értelmesen beszélnek, és amely értelmes embereket tételez a doboz másik oldalán is. Amely a híreket összefüggéseiben vizsgálná, az információhoz hátteret ad. Az emberi jogi, gazdasági, ingatlanügyi és egyéb elemző, szolgáltató műsoraival a csatorna gyakorlatilag közszolgálatiságot célzott meg, kereskedelmi struktúrában.

Mindezt azonban nem a Magyar Rádióból megunt avíttas hangon tette, hanem valamiféle pörgős intellektuális-urbánus hozzáállással. Azaz, a városi tempót vette alapul, a városi életformához igazodó műsorstruktúrát és tematikát alakított ki – persze éppúgy megszólította a városok, mint a kistelepülések lakóit. És intellektuális volt, ami itt azt jelenti, mindenkihez beszélt, aki nem kér a mindenhonnan üvöltő trash-rádióból.

Amikor pedig az egykori Est FM egyes műsorvezetői és műsorkészítői átszerződtek a Klubhoz, egy pillanat alatt megteremtődött az esélye, hogy létrejöjjön az új kultrádió. A Tilos épp elfáradt - hogy aztán az emlékezetes botránya önmaga újragondolására késztesse -, az Info túl száraz lett és nehezen szabadult meg a rátapadt „fideszes” jelzőtől, a Radio Café pedig még nem alakította ki önmaga hangját - itt volt hát a lehetőség. A Klubrádió élt is vele.

Azt pedig, amivel kezdettől vádolták, hogy „szadeszes”, meg „balos” rádió, a fogyasztó igyekezett nem meghallani. A nap nagyobb részét különben sem a politika uralta, hanem a szolgáltatás.

De most, főként délutánonként, mintha egy másik adó sugározna. A Klub hangja a sűrűn hallgatott óráktól a betelefonálók hangja lett. Kedvencem a térítő típus, aki objektivitásnak álcázza az agitációt: „Fel kellene már hívni a jóindulatú emberek figyelmét, hogy kicsoda is Orbán Viktor…”

A délutáni műsorfolyamot gyakorlatilag a betelefonálók sugallta baloldali propaganda vette át, a Parlamenti naplót meghódította, Bolgár György délutáni két órája meg korábban se igen szólt másról. Ő egyébként sem próbál meg nagyon ellenállni az önjelölt térítőknek, lassan már „ők” és „mi”-ben fogalmaz, a habzó szájúakat is legfeljebb a látszat kedvéért próbálja fékezett habzásra bírni. A Megbeszéljük gyakorlatilag baloldali kopogtatócédula-gyűjtés. Talán a probléma-érzékeny és provokatív Kontra utáni Rekontrát  nem vették még át teljesen a kétségbeesett agitátorok, bár maga a Kontra alig-alig vonja kínpadra a baloldalt, többnyire csak az ellenzéket.

Az önjelölt propagandisták pedig úgy érzik, a Klub az ő terepük, talán mert a rádió velük mondatja ki a választási harc üzenetét. Ez egyenes út a hitelvesztéshez: egy önmagára adó adó ne szálljon be a politikai szurkolótáborok meccsébe. Fiala János sokat bírált Budapest Rádiós gyakorlatára utalnék itt: néha le lehet tenni egy telefont.

A betelefonálósdi egyedül az Addig jó, míg Kádár él-ben működött hibátlanul. Személyes múltidézés volt, közös asszociációs játék, de ilyen bohóságoknak most nemigen csinálnak helyet az éterben.

„A választás rádiója” így hát fordulatot végez. Szügyig állnak a hatalmi küzdelem sarában, s ahogy bővül a lefedettség, ezzel arányosan tűnik el a civil hang, az irónia, a nem kiélezett politikai beszéd, no meg az arcok, a volt Est FM-esektől Pálinkásig. Párhuzamosan pedig megjelent az öntudatos piaci szereplők betegsége: egyre nárcisztikusabb az adó.

A Hétzáróban – amely a vasárnap éjszakai értelmiségi elemzős műsor – Mihancsik Zsófia szerkesztő-műsorvezető szinte már csak olyanokat lát vendégül, akik semmilyen módon nem állnak vitában vele. Kérdések helyett véleményt szegez vendégeinek, akiktől nem vár mást, mint megerősítést. Már rég nincs diszkurzus, csak kurzus. A műsor társadalmi, közéleti kérdéseket elemzett érdekesen és okosan, mára azonban az aktuálpolitizálás irányába fordult.

A csevegős szombati Klubdélelőtt – biztos önszántából – vendégül látta már a rádió tulajdonosát (!) és vezérigazgatóját is. Ez utóbbit abból az apropóból, hogy a fiatalember megkapta az Év fiatal menedzsere címet. Ez már Napkelte-színvonal, az egymás vállát lapogató belterjesség. Természetesen mindketten nagyszerű, színes egyéniségek (egyikük síelni szeret, a másik tréfás aforizma-gyűjteményt fabrikált), akiket sokoldalúan biztosít szeretetéről a két műsorvezető – kedélyeskedve, kellemkedve. Mit is tehetnének, ha egyszer saját főnökeiket kérdezik?

Szintén a Napkeltésedés csalhatatlan jele „a politikus is ember” típusú műsorelem. Felvonultak itt már baloldali politikusok Kovács Kálmántól Kóka Jánosig, de van még a politbulvárban tartalék: bizonyos időközönként most Dobrev Klára a szombat délelőtt vendége, hogy főzés közben se felejtsük el - ki van velünk és ki ellenünk.