"A Kádár János Társaság álláspontja szerint a nagyvagyonok birtokosait olyan egyszeri adóval kell sújtani, hogy vagyonuk nagysága megengedhető szintre csökkenjen. A kapitalizmus szálláscsinálóit pedig hazánkból száműzni kell." (A Kádár János Társaság röpcédulájából, 1989)

Nem teljesen biztos, hogy ellenzéki-ellenséges elem került a gépezetbe, mikor egy küldött nem szavazta meg a párt első emberének újbóli elnökké választását, vagy maga a jelölt volt ennyire nagyvonalú és tartózkodott a saját magára voksolástól. Mindegy, végül is 1241-ből 1240 szavazatot kapott a jelölt azon a kongresszuson, amelyen megerősítették a párt irányvonalát, politikai nyilatkozatot fogadtak el arról, hogy az idegen érdekekkel és más ellenségekkel szemben továbbra is megvédik a dolgozó népet, és ismét felhangzott a párt emblematikus mozgalmi dala, a Listen To Your Heart, benne a senki által észre nem vett szöveggel: "...and nothing is what it seems." Hát, nem.

Mintha csak be akarta volna igazolni a hvg.hu információját ("olyan jelzéseket kaptak a pártvezetéstől, hogy bátran hozakodjanak elő Kádár János nevével, építsenek erre a nosztalgiára"), a Fidesz kongresszusa mert szánalmas lenni, és olyan rendszervisszaváltó hévvel haladt a szocializmus felé, amilyet az Európai Néppárt még nemigen látott, ill. látott, csak elfordítja a fejét, van neki más baja.

"Nem vagyunk és nem leszünk sem a bankok, sem a nagyvállalatok szolgái, mi, magyarok a magunk urai vagyunk, és nem akarjuk, hogy mások mondják meg nekünk, miként seperjünk a saját házunk táján" – hangzott Orbán Viktor credója. Kövér doktoré pedíg imígyen: "2014-ben a posztkommunisták végső legyőzése lesz a fő kérdése. A Fidesszel szemben most azoknak az örökösei állnak, akik 1956-ban vérbe fojtották a forradalmat, akik szétzüllesztik az országot, kiszolgálják az idegen hatalmakat, akik a gyűlöletre és löttyös indulatokra építenek, hazudnak, háborús pszichózist keltenek."

Ezek az emberek érezhetően harcban állnak, többfrontosban, bárhová mennek, gránátok süvítésétől, lövedékek becsapódásától hangos a határ, résen kell lenni, mert bárhonnan lecsaphat az ellen. Vagy mégsem? Miért tűnik úgy, hogy a harci retorika mögül a Főnök kikacsint, na jól van, nem eszik ezt olyan forrón, értetek vagyok cinikus, nem ellenetek, aki nincs velünk, az nem kap trafikot? Lám, még a fülkeforradalmat is letagadja, ne vegyünk mindent véresen komolyan. De – melyik rendszerből is ismerős ez az egész?

A kongresszuson a nemzeti helyzet – látszólag – fokozódott, a magyarság leigázását célzó arctalan-névtelen ellenség elleni küzdelem új szakaszába lépett. Helyt kell állni az összes fronton, "2014 a rezsiharc éve lesz", mostantól mindent annak rendelünk alá, hogy előbb ellehetetlenítjük, majd bagóért felvásároljuk a gáz-, és áramszolgáltatókat, vízműveket, nonprofittá alakítjuk őket, mert aki profitban gondolkodik, az más aljasságra is képes, az sem biztos, hogy rendes magyar ember. "Már nem a bankok, nem a multik, nem az IMF a döntő, hanem a magyar emberek hangja" – hallhattuk Magyarország nemzetgazdasági miniszterétől.

"Ilyen rezsicsökkentés még a népbarát kommunista kormányok, még a Kádár-rendszerben sem történt" – közölte még előtte az állami rádióban a miniszterelnök, világosan kijelölve azt a teret, amelyen a jövőben játszani fog (vö. az igazat, csakis az igazat). Mi azt jutalmazzuk, aki nem tör materiális haszonra, és persze fel fog vonulni ellenünk a cár, a pápa, Guizot, "bülbülszavú bankárok, mohó multinacionális cégek, az őket kiszolgáló brüsszeli bürokraták és az ő hazai apródjaik. "És még: "Minden jel arra mutat, hogy Magyarország polgárai felsorakoztak, a küzdelem sikeres megvívásához szükséges nemzeti egység létrejött és fennáll, a kormányzat egységes, a parlamenti kétharmad sértetlen" (hosszan tartó, erőteljes taps és éljenzés).

Ezen a ponton érdemes egy hasonló tónusú beszédre emlékeztetni: "A harc eredménye csak tőlünk függ, mert osztályharc lesz a javából. Attól, hogy képesek vagyunk-e visszanyerni önbizalmunkat, magunk mellé tudjuk-e állítani a józan erőket, s ha kell, az ellenséges-ellenforradalmi erőkkel szemben határozottan fel tudunk-e lépni. Ha igen, megmarad a rend, a biztonság, túljutunk gazdasági nehézségeinken, megőrizzük értékeinket, és egy új, korszerűbb és hatékonyabban működő magyar szocializmust hozunk létre. Ha nem, az anarchia, a káosz, s ne legyen illúzió, a fehérterror fog eluralkodni." Kádárral ellentétben egyébként Grósz Károly nem csippantott a szemével, őszintén rettegett hatalma elvesztésétől, meggyőződésből hozta ránk a szívbajt.

"A kádárizmus azt jelenti, hogy bármi, ami hivatalosan történik, az egyfelől merev arccal végignézendő, másfelől egy pillanatig sem komolyan veendő. A ceremóniákat anélkül csináljuk végig, hogy azt bárki – beleértve azt is, aki annak a hivatalos részét (akár a pártkongresszust, a tanévnyitót, akár az épületátadást) hivatalosan levezényli – egy pillanatig komolyan venné" – írt lényegeset egy mindannyunk által ismert társadalmi éráról Kornis Mihály, megemlítve azt is: "A gyerek az iskolában egészen más nézeteket fejtett ki az osztálytársai előtt, mint amit odahaza hallott, és viszont – és ma ezek a gyerekek értek vezető politikusokká az összes pártban, természetesen."

Főleg egy gyerek érett roppant tehetséges vezetővé. Kár, hogy a Kádár-rendszer éles eszű ellenségéből a rendszer névadójának még élesebb eszű tanítványává vált.

Orbán Viktor természetesen nem Kádár János reinkarnációja: ha nincs kampányidőszak, nem próbál hozzáprolisodni a népéhez, nem beszél krumplilevesről, eddigi lépéseiből pedig nyilvánvaló, hogy nem tud sakkozni. A politizálásának központi elemévé avanzsált "rezsiharccal" azonban lényegében új kádári alkut kínál a jónépnek (de nevezhetjük akár új "társadalmi szerződésnek" is): ti elfogadjátok a párt vezető szerepét; elfogadjátok, hogy az idő hiánya miatt nem egymás után, hanem egyszerre zajlik a megtorlás és a konszolidáció időszaka; elfogadjátok, hogy ki kell raknunk a posztkomcsikat a helyeikről; elfogadjátok, hogy nyíltan, a látszatra sem ügyelve helyezzük el kádereinket minden elképzelhető poszton, ők kapják a földeket és a trafikokat, ők nyernek a közbeszerzéseinken – cserébe viszont kaptok egyfajta szociális biztonságot. Alacsonyabb közüzemi számlákat. A gyarapodás, a fogyasztás esélyét. A verseny kiiktatását, helyette "a kipróbált emberek mögötti érzelmi egységet" (Fónagy J.). Az európai és pláne a világpiacon való megmérettetés alóli mentességet. 13. havi nyugdíjat.

Ha nem mondtuk volna, van egy lényeges különbség a kádári és az orbáni alkuajánlat között: az előbbi esetben sokan hihették: van rá pénz (nem volt, illetve volt, de külföldi), az utóbbira már látványosan nincs. A gazdaság növekedése ugyanis osztályellenség lett, amit hamarosan teljesen leküzdenek, az első csatákat már megnyerték. Ezek az emberek már az unokáink pénzét költenék, miközben nemhogy azt nem tudják megmondani, ki és miből fogja működtetni a közműveket, de még azt sem, miből lesz Önnek tíz év múlva nyugdíja, és lesz-e majd ápolónő abban a kórházban, ahol Ön meg fog halni.

Az új kádári alku ettől függetlenül simán működhet: a szocialista és bajnaista ellenzék máris rámozdult a populista rezsitémára, az idősek rezonálnak az ismerős húrpengetésekre, ami pedig a fiatalokat illeti: a Kutatópont felmérése szerint a 15 és 29 év közötti fiatalok 57%-át "egyáltalán nem érdekli a politika", a megkérdezettek 70%-a szerint pedig "mindent egybevetve jobb volt a Kádár-korszak." Az átlagos magyar fiatal a jelek szerint "csak nyugodtan, biztonságban akar élni, nem feladata a közügyekkel foglalkozni, és úgy gondolja, hogy egyébként sem hallgatná meg senki." Hát, ha csak ennyit bírna mondani, akkor minek is.

Aki viszont nem akar egy 2.0-ás kádári világban élni, az jól teszi, ha sürgősen abbahagyja az orbánizmus folytatását más eszközökkel, és elkezd alternatívákon gondolkodni. Aki nem végzi el tisztességesen ezt a munkát, és nem teszi meg azt, amit a helyzet megkövetel, az jön nekem 25 évvel.