Meg vásárolok is, ha éppen van miből. Amíg engedi a tekintetes nagytanács.
Kicsit nagyon el vagyok hűlve ezen az ötleten, mármint hogy bibilai alapon korlátoznák a boltok vasárnapi nyitva tartását. Mert persze, hogy bibliai alapon, bibliainak vélt alapon legalábbis, amennyiben a Tízparancsolat rendelkezik a hetedik nap megszenteléséről, ami a zsidóknak a szombat, a keresztények közt meg többnyire a vasárnap, de most ilyen számolgatásba ne menjünk bele.
Szóval az csak ront a dolgon, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a miniszterelnök támogatása ellenére sem mondja ki nyíltan: a javaslatnak nettó vallási-hitbéli oka van, szerintük ugyanis az Úristen fölöttébb megharagszik a vasárnapi munkáért, képes megvonni miatta az áldást, a szent nyugalomnap megtartását pedig bőségesen megjutalmazza. Meg vagyon ez írva a törvényben és a prófétáknál, aki nem hiszi, járjon utána. (Mondjuk, hinni nem fogja attól sem; én szóltam.)
Az őszinte hitvallás helyett családdal töltött időre meg rekreációs szükségletekre hivatkoznak, ami viszont nem teszi érthetővé, hogy akkor miért nem szerdán zárnak be mindent.., meg azt se, hogy miért pont a boltokat zárják be vasárnap, miét nem pl. a templomokat, ahová számos család megy tök legálisan, ahelyett, hogy a boldogságos, meleg szobában maradna kanasztázni.
Nem kéne leplezni szerintem a dolgot. Ma már nyugodtan ki lehet mondani: én ebben hiszek, tehát ez lesz, jó napot. Mi történne? Semmi. Ahogy a stadionszentelésekbe, bele lehetne szokni ebbe is.
Én most őszinte leszek: gyakorló hívő létemre sem gondolom, hogy az Úr felhúzná magát azon, ha dolgozom vasárnap. Valahogy nem ilyen sértődős Isten-képet őrzök magamban. Sőt. Lelkiismereti kötelességemnek tartom, hogy a hétfői leadásra ígért cikket legalább vasárnap befejezzem. (Khm. Na jó, nem mindig.) És: nagyon szeretek vasárnap elmenni egy bőven 400 négyzetméter fölötti szupermarketbe a családdal. Tök jó program. Van középen egy ingyenes játszórész a kicsiknek, mi meg a nagyokkal bóklászunk, megnézünk ezt-azt, eldumálunk erről-arról, és bizony vásárolunk, ha épp van miből.
Amíg engedi a tekintetes nagytanács.
Ha ezt majd nem lehet, kitalálunk valami mást, persze. Leülünk mondjuk a (köz)televízió elé, és vallási műsorokat nézegetünk együtt. Aki közben elbambul vagy hortyogni kezd, azt felciccegjük. Jó lesz ezt abban a tudatában tenni, hogy a tekintetes nagytanács tagjai is ezt teszik, határtalan örömet szerezve a Jóistennek.
Vagy nem? Vagy épp valamely fölszentelt stadionban szotyoláznak? És trécselnek milliárdos üzelmekről? Amíg a stoplis gladiátoraik majd’ megszakadnak a szórakoztatásukra? Nyugalomnapon? Csak nem tán!