Baloldali ember soha többé nem szavaz rátok – még befogott orral se – , rendezvényeitekre el nem látogat, beszédeiteket, írásaitokat soha többé nem veszi komolyan.
A Párt valamikor a szociáldemokrata és a kommunista mozgalom büszke neve volt – így értette Marx és Engels is, amikor A Kommunista Párt Kiáltványa kettejük tollából megjelent, pedig akkor formálisan még semmiféle párt nem volt – , tréfásan és metaforikusan pedig így nevezték a baloldalt.
Én most egy rövid publicisztikai jegyzet erejéig visszatérek ehhez a régi megnevezéshez. Most sincs formálisan pártba szervezett baloldal, „baloldalinak” nevezi magát több csoport, bár nem egyforma joggal.
A baloldal – akármennyi történeti változata volt is – megkülönböztető jegye, alapeszméje az egyenlőség. Mindenféle más vonása is volt 225 éves történetében, de ez a közös lényeg. Amikor a baloldal nem egalitárius (egyenlőségpárti) többé – mert pl. neoliberális vagy rasszista – , akkor megszűnik baloldalinak lenni. S ha egyszerre neoliberális ÉS rasszista, akkor minden világos.
Ennélfogva (mindenfajta fölhatalmazás nélkül, ám élve avval a hatalommal, amelyet a teljesen nyilvánvaló és egyértelmű helyzet ruház rám) kizárom a Pártból Gyurcsány Ferencet, Eörsi Mátyást, Tompa Sándort, Gréczy Zsoltot, Hegyi Gyulát, az egész DK-t és MSZP-t cigányellenes, fajgyűlölő dumák, illetve a cigányellenes, fajgyűlölő dumák szánalmas és cinikus mentegetése (vagy gyáva, passzív eltűrése) miatt.
Tisztelt kizárt párttagok!
Mai demokratikus gyűléseteken fizikailag és verbálisan bántalmaztátok Gulyás Mártont, a Krétakör vezetőjét – az egyetlen ott megjelent baloldalit – , mert szerényen tiltakozni mert (házilagosan előállított transzparenssel) a cigányozás ellen. Mint az index.hu halkan megjegyezte, ez nem a Jobbik összejövetelén történt, hanem a tiéteken, „demokratikus szocialisták”.
Baloldali ember soha többé nem szavaz rátok – még befogott orral se – , rendezvényeitekre el nem látogat, beszédeiteket, írásaitokat soha többé nem veszi komolyan. Hacsak nem mint az ellenség (az osztályellenség) dokumentumait. De velük már úgyis tele a padlás.
Föllebbezésnek helye nincs.
Hasta la vista.