Érdekes módon vette védelmébe az MTI Seszták Miklóst
Egy MLM-építő szakembert kérdezett meg az MTI az államtitkár ügyeiről. A hírt inkább szó szerint közöljük.
MLM-építő: a Seszták Miklós ügyvédi közreműködésével alapított cégek jó része ma is sikeresen működik
A Seszták Miklós ügyvédi közreműködésével alapított cégek jó része ma is sikeresen működik, és kárt azok sem okoztak az országnak, amelyek végelszámolással fejezték be meg sem kezdett tevékenységüket – mondta Kovács Erzsébet, többéves tapasztalattal rendelkező MLM (Multi Level Marketing) hálózatépítő az MTI-nek.
Kovács Erzsébet kifejtette: egy MLM-rendszer tagjaként a 2000-es évek elején részben magyar nemzetiségű, kárpátaljai ukrán és orosz állampolgárok szervezésével bővítette hálózatát Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Mivel Magyarországon működő MLM rendszerbe csak magyar állampolgár vagy magyar jogi személyiség léphetett be, így a hálózatba magyar betéti társaságok tagjaként kerülhettek be a leendő külföldi MLM-tagok.
Minden hálózatépítő egyetlen célja, hogy nőjön a csoportja – hangsúlyozta Kovács Erzsébet, aki az MLM rendszer kisvárdai bővítése során többek között Seszták Miklós ügyvédi irodájával is intézte a cégalapításokat. Arról is szólt, Debrecenben és Nyíregyházán is építette az MLM-hálózatot, de ott más ügyvédek vettek részt a bt-k alapításában. A hálózat bővítése során minden települést figyelembe véve Seszták Miklós tevékenykedett a legkevesebb cég létrehozásában – mondta Kovács Erzsébet.
A cégeket főként ukrán és orosz állampolgárok alapították, az emiatt ugyanazon címre bejegyzett társaságoknál Kovács Erzsébet kézbesítési megbízottként járt el. Elmondta: később egy részük átgondolta a belépéseket, amiben közrejátszott a vízumrendszer 2004-es bevezetése Ukrajnával és Oroszországgal szemben. A megnövekedett költségek miatt ugyanis sokak számára lehetetlenné vált a Magyarországra való beutazás. A létrehozott betéti társaságok nagy része így nem is kezdte meg tényleges tevékenységét. A lehetőség vagy motiváció hiánya miatt működésképtelen cégeket a törvényes előírások szerint szüntették meg az állami szervek. E vállalkozások egyetlen percig sem működtek, értelemszerűen forgalmuk sem volt, tehát kárt sem okoztak az országnak.
A 2005-ben az ügyekben indított hivatalos vizsgálatok során az állami szervek minden esetben azt állapították meg, hogy szabályszegés nem történt – emelte ki végezetül Kovács Erzsébet.
Kovács Erzsébet azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy az Index hírportál csütörtökön azt írta, Seszták Miklós a 2000-es évek elején kisvárdai ügyvédként számos olyan cég bejegyzését segítette, amely rövid és átláthatatlan működés után tönkrementek.