Hogy látsszon, mennyire székelyek, "mi" helyett azt mondják mindig, hogy "mü". Továbbá üsmerkednek is. Nagyjából Ihos József feledhetetlen Kató nénije szintjén megy a népiesség, csak nem annyira humoros. Tóta W. Árpád megnézte Vidnyánszky nyitódarabját a Nemzetiben.
Vidnyánszky Attila évadnyitó rendezéséről, a Vitéz lélekről a szakértő kritikát itt találják, én meg a magam részéről elmesélem, mit láttam.
Tamási Áron bizonyára rekordidő alatt csinált drámát ebből a novellájából, kellhetett a törlesztőrészletre a honor. Ezért aztán olyan fülsértő jelenetekkel indul a darab, hogy egyik ember elmondja a másik embernek a másik ember életét, holott a megszólított azt már úgyis tudja, csak a közönség nem. Ez mondjuk arra tökjó, hogy az életszerűtlenséggel megbarátkozzunk. A kizökkent idő amúgy is helyre lett tolva, nem ám farmerben meg tornacipőben modernkedés megy, hanem rendes bőgatyás parasztkodás. Így aztán ki lehet nyújtózni kényelmesen, a színpadon ábrázolt emberekhez nekünk semmi közünk.
Hogy látsszon, mennyire székelyek, "mi" helyett azt mondják mindig, hogy "mü". Továbbá üsmerkednek is. Nagyjából Ihos József feledhetetlen Kató nénije szintjén megy a népiesség, csak nem annyira humoros.
A sztori, hát az igazán releváns és csak úgy csöpög a mondanivalótól. Nem fogják elhinni, de ne nézzék meg. Péter hazajön a háború után, és hiába magyarázza neki a komája, hogy érdemes gépeket használni, ő (ű!!!) inkább szamarat tart, aminek kereszt van a hátán. Ezért baszkurálják őt a falubeliek, de annyira, hogy még a bíró is kijön presszionálni űtet, hogy ne tartson szamarat. A bíró egyébként egy bazinagy stemplit visel a csuklójára akasztva, bábszínházban ugyanis így jelezzük, hogy ő a bíró. De Péter ragaszkodik a szamarához, és ennek kapcsán elviselhetetlenül dagályos szónoklatokat szaval el az erős hit és a szamár kapcsolatáról, meg arról, hogy a magyar az ilyen, nem adja meg magát legyőzve sem, nem lesz gyarmat, hanem keres egy szamarat és rábízza magát.
Péternek végül tökre igaza lesz, a cséplőgép ugyanis leharapja a komája ujjait, amitől ő belátja, hogy a szamár az igazi, a gép meg utálatos. Más állatok azonban még a gépnél is brutálisabbak. Van ugyanis egy öregember, akinek tizenhét éve széttépte a kislányát a medve. Mármost ű ezt úgy dolgozza fel, hogy a lánya lelkét hozzáadja Péterhez, akinek ez valamiért deal. De Péternek közben mégis megtetszik Boróka, akit nem evett meg a medve, és így vannak szövettani előnyei a lélekfeleséghez képest.
Végül aztán kiderül a jó hír: a medve egy másik gyereket tépett szét, és a feleségül vett lélek igazából Borókához tartozik, tehát mehet a tanyasi lagzi, ahol az asszonyok dolga a sírás. Ja meg persze felraknak egy jó nagy keresztet zárásra, és hálát adnak Istennek, hogy a másik gyerekre küldte a macit.
Hosszú, elszánt tapsolás következik. Időben távozunk, hogy ki tudjunk állni a parkolóból, mielőtt ez a sok ember hazaindul szamárháton.