Tamás Gáspár Miklós
Szerzőnk Tamás Gáspár Miklós

Karas Mónikát kinevezték.

A magyarországi ellenzék már az égvilágon semmire se tud figyelni, csak Orbán Viktorra. Fölrótták a most kijelölt új médiacárnőnek, hogy a miniszterelnök úr családi cégét és a miniszterelnök úr nem hivatalos főtanácsadóját, Habony urat képviselte különféle pörökben.

Ez fáj az ellenzéknek leginkább.

Még az is kevésbé sajog, hogy a médiahatóság kijelölt új elnöke a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió és a Hír TV jogi képviselője, azaz a kormánypárt (a kormánypárttól egyébként enyhén jobbra álló) sajtóbirodalmának vezető tisztségviselője, akinek a pártatlanságáról mindenki világos képet alkothat magának.

De mindez merő apróság.

Két dologról napokig senki sem ejtett szót, amitől azért veterán rendszerváltóknak – mint pl. nekem meg a miniszterelnök úrnak – az égnek áll a hajuk.

Karas dr. 1985 után a Lapkiadó Vállalatnál dolgozott – ez a cég közvetlen pártirányítás alatt állt. (Itt „párton” az MSZMP-t értjük.) A Lapkiadó jogi osztályán nyilvánvalóan csak a legeslegmegbízhatóbb káderek tevékenykedhettek. A Lapkiadó Vállalat – már fogalma szerint is – a sajtószabadság ellenkezője. Egyesítette magában a pártos sajtóirányítást és a cenzúrát.

Ez azért döbbenetes előélet valakinek, aki az Európai Unió egyik többpártrendszerű, parlamentáris, alkotmányos államának a médiaügyeit lesz hivatva irányítani.

De ez még mind semmi.

Ahogy a a hvg.hu időközben megírta, Karas dr. 9 (kilenc) évig működött a Magyar Fórum Kft. jogi képviselőjeként, azaz fontos munkatársa volt egy nyíltan fasiszta, sovén, rasszista, antiszemita sajtóterméket kiadó cégnek.

Kilenc hosszú esztendeig.

Veterán antifasisztáknak – mint pl. nekem és a miniszterelnök úrnak – ettől eláll a lélegzetük.

Mégis ezt a tapasztalt jogászt jelölték a médiahatóság vezetőjének.

Nem találunk szavakat.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.