Orbán Viktor van annyira művelt és okos, hogy bizonyára csupán rossz napja lehetett, fáradt vagy indiszponált volt, fájt a feje, netán menstruált, amikor a Kossuthon Blitzkriegről beszélt. A villámháború fogalma persze mára általánosan, a miniszterelnök esetében képes beszédben használt kifejezés, de így, németül (nem véletlenül a harmincas évek vége óta terjedt el) az emberek 99,99 százalékának a második világháború adott szakaszát juttatja eszébe. Amely – Orbán villámháborúinak sorsáról alkotott véleményünk valószínűleg nem egyezik majd a kormánypropagandával – gyorsaságát és kimenetelét tekintve a fasisztákra nézve sikertelen, értsd: sikertelen (szóval duplán szerencsétlen a metafora) volt. Viszont felmérhetetlen károkat okozott. A freudi elszólások természetébe most talán ne menjünk bele.

Ahogyan abba se, hogy a Fidesz és a kormányzat színe java a napokban egy erősen szélsőjobbos és konkrétan a felvidéki Jobbik-szatelitek által szervezett, szabadegyetemnek álcázott rendezvényen turnézott . Noha a terminológia véletlenségébe vetett hitünk így erősen meginoghat, ez még betudható egy gyenge pillanatnak.

Az már kevésbé tudható be egy gyenge pillanatnak vagy az empátia totális hiányának, az már alkalmi (a hivatalnokok is értsék: eseti) gondolkodás kérdése, hogy a luxusáfával való fenyegetőzés gyenge populista fedősztorinak ugyan felhasználható devizahitel-ügyben (megoldási javaslataim itt ), ám a nyitott európai kereskedelmi térben csak halottnak a – meglehetősen drága és undorító – puszi.

Az viszont már se nem egy gyenge pillanat, se nem alkalmi, adott esethez köthető elgondolás, hanem egyenesen gondolkodásmód, sőt meggyőződés kérdése, ha a kormányfő azt állítja : "Közpénzen, adófizetők pénzéből egyetemen tanítani, taníttatni középszerű teljesítményre képes fiatalokat nem érdemes." Igen, ha már nem vagyunk jóléti társadalom, akkor kell léteznie egy racionális határnak, például, hogy az atomfizikát, a szívsebészetet vagy a jegybankelnökséget nem a középszerűek fejébe kell beleplántálni, mert az igencsak drága és veszélyes lehet. Viszont elnézve a magyar felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát... A középszerűség lényege pedig abban áll, hogy abból van a legtöbb.

Szóval akkor a legtöbbek csoportja (a társadalom magja) ne tanuljon? Ez az a (erős eufemizmussal elitista, valójában lesajnáló, kirekesztő) logika, amely szerint a modern korig nem jelentett problémát az analfabetizmus, mert ugyan minek tanulna meg írni az olyan, aki úgyis egész életében majd csak boglyák hűvösében, vagy ekével, kalapáccsal (nem tollal)... Ja, és az egymillió új munkahely ezek szerint melyik ágazatba tartozik majd? A szalmacséplőbe, zabhegyezőbe, netán a szellentésfényesítőbe? Csak azért kérdem, mert a kiszolgáló-összeszerelő iparágakkal szemben, ahová csak betanított segédmunkások kellenek (de mi nem leszünk gyarmatosított rabszolgák, főleg ha azok máshol olcsóbbak), a hozzáadott értéket és szellemi tőkéből pénzt csiholó szektorok éppenhogy a legmagasabb képzettséggel tudnak labdába rúgni.

Aki közepes, maradjon is közepes?! Mert vajon mi segíthet a fiataloknak a középszerűségből kilépni, ha nem az iskolázottság (amelyet nekik nem érdemes Orbán szerint megadni)? Mondjuk a magyar foci? Vagy a békemenet? Vagy a hanyatló közmédia egyre gagyibb adásainak nézése, hallgatása? Lehet bár luxus, ám tanítani az iskola hivatott. Az oktatási folyamat végére az ismereteket, készségeket elsajátító egyén magasabb tudásszinttel, műveltséggel rendelkezik, mint a folyamat kezdetekor – ezt pontosan erre találták ki, kedves miniszterelnök úr!

Oktatóként találkoztam már nem egy diákkal, aki – későn érő típusként – a szakdoli írásakor világosodott meg, s korábbi, középszerűnél nem jobb eredményei dacára ma sikeres. Nem közmunkás, nem munkanélküli, nem terheli a "rendszert". Természetesen rövidtávon olcsóbb nem oktatni. Négy évnél távolabbra meg nem lát senki e tájon. Tudjuk, őrült és túlzó trend az, amely szerint ma már mindenhez diploma és három idegen nyelv kell, ám ezt a világméretű trendet tán mégsem egy nemzeti nem művelődési szabadságharccal kellene megváltoztatni a magyar – több értelemben vett – pusztáról. Főleg nem az uniós piacon egy német vagy angol diplomás fiatal lehetőségeivel szembesítve a magyar szakközépet végzett srácokat.

De a praktikum és gazdaságosság kérdései mellett az sem elhanyagolható társadalmi, erkölcsi, filozófiai kérdés, hogy egy tanultabb, műveltebb ember nagyobb eséllyel lehet tudatosabban élő és döntő személy, mint egy kevésbé művelt. Valószínűleg nagyobb tudást és részben más, komplexebb gondolkodásmódot képes átadni majd a gyermekeinek kevésbé tanult társainál. Még akkor is, ha történetesen kétdiplomás utcaseprőként dolgozik egész életében.

Nem mellékesen – nem mintha nem lenne becsületes meló, én szintén sepertem utcát és gyárudvart, mielőtt pedagógus lettem – az utcaseprésből való kitörési esélyei ugyancsak javulnak akár már egy középszerű diploma középszerű eredmények általi megszerzésének köszönhetően. A diploma hiányához képest okvetlenül.