Itthon hvg.hu 2024. december. 23. 14:09

Elutasította az államkincstár Iványi Gáborék 2025-ös évre szóló normatív támogatási igényét

Az Oltalom Karitatív Egyesület szerint egy 2023-as adminisztratív mulasztás miatt büntetik őket, pedig már korábban javították a hibát.

A Magyar Államkincstár (MÁK) Budapesti és Pest Vármegyei Igazgatósága elutasította az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) 2025-ös évre benyújtott normatív támogatási igényét. Indoklásuk szerint az OKE 2023-ban és 2024-ben is szerepel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének meg nem felelő munkáltatók között, ennek hiányában nem nyújtható állami normatív támogatás – közölte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség.

Mint írták, az OKE 2023-ban adminisztratív hiba következtében valóban elmulasztotta teljesíteni egyetlen munkavállalója esetében a bejelentésre vonatkozó kötelezettségét. A mulasztást állításuk szerint még 2023-ban korrigálták, ennek ellenére az egyesület a mai napig szerepel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének meg nem felelő munkáltatók között. A 2024-es évre vonatkozó normatíva-igényléskor is fennállt ugyanez a helyzet, akkor mégsem született elutasító határozat.

Az OKE a sorozatos normatívaelvonások és az 1 százalékos SZJA támogatás inkasszálása után rendezte köztartozásait, így törvény szerint nem lenne akadálya a normatíva közvetlen folyósításának. Ez lehetővé tenné a jelenlegi OKE intézmények működtetését, a járulékok befizetését, illetve néhány, jelenleg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában működő intézmény átvételét.

A Magyar Államkincstár 2024. szeptember 1-től felfüggesztette a normatíva utalását valamennyi MET-hez és OKE-hez tartozó közoktatási intézmény esetében.

Idén összesen csaknem 2,5 milliárd forintot inkasszált a NAV az állami normatív támogatásokból, illetve az OKE és a MET pályázatokon elnyert pénzeiből és a civil adományokból.

Mindezek ellenére még mindig 13 intézményt üzemeltetnek, kizárólag civil támogatásokból.

A MÁK határozata ellen fellebbezést nyújtanak be. „Elfogadhatatlannak és embertelennek tartjuk, hogy egy kisebb, már korrigált adminisztratív hibára hivatkozva az OKE eleshet a költségvetési támogatástól, ezáltal szociális és gyermekvédelmi feladatainak ellátása ellehetetlenül, és több száz rászoruló sorsa kerül veszélybe. Bízunk benne, hogy a szeptemberi téves döntéshez hasonlóan a fellebbezés után ezt a határozatot is visszavonják” – írták.

Azt is közölték: az Emberi Jogok Európai Bírósága arról értesítette a MET-et, hogy a strasbourgi bíróság befogadta a nyár végén beadott keresetét. Ez azt jelenti, hogy hamarosan megindul a bírósági eljárás, amely jogorvoslatot és kártérítést jelenthet a MET számára az elszenvedett jogsérelmekért – tették hozzá.

A MET-et civilek segítik ki a nehéz helyzetben:

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.