Nyüzsi Gomperz Tamás 2012. szeptember. 26. 10:30

Breaking: Járai és Varga a kormányt bírálja

Na mit csinál a szájából már megint a két gazdasági guru? Igen, azt.

"A Monetáris Tanács minden tagja elkötelezett abban, hogy ha az inflációs kilátások romlanak, emelni kell a jegybanki alapkamatot" - jelentette ki az MTI-nek Járai Zsigmond. Nos, az inflációs kilátások elég rosszak, olyannyira, hogy az idei évben már az adóváltozások nagy nyerteseinek is csökken a reálkeresete a KSH statisztikája szerint. A kevésbé nyerteseknek, azaz a magyar társadalom kétharmadának a hat százalékra emelkedő infláció valódi csapás. Ahogy Varga Mihály (Fidesz) szóvá is tette a parlamentben: „az infláció a szegények adója.” A gazdasági szakember érzékletes szavakkal írta le az infláció hatását: „Minél kisebb jövedelemből kell valakinek megélni, annál nehezebben tud védekezni a pénzromlás ellen. Az infláció igazságtalan, leginkább a szegényeket sújtó sarc.” Nem véletlen, hogy Varga Mihály (Fidesz) kérdőre is vonta a miniszterelnököt: „A kormánynak ebben a helyzetben színt kell vallania: fontosnak tartja-e a pénzromlás megszüntetését, az infláció megállítását vagy sem? Kiket támogat: a magyar polgárokat, akik elszenvedik az inflációt, vagy a spekulánsokat, akik nyernek ezen?”

Márpedig a spekulánsokat egy hazafias kormány soha nem támogatja a magyar polgárokkal szemben. Járai Zsigmond hasonlóan láthatja, ezért hangsúlyozta idézett nyilatkozatában: “olykor felmerül, hogy kamatcsökkentéssel segíteni lehetne a gazdasági növekedést. A monetáris politikának azonban nem feladata a gazdaság ösztönzése, azt a kormánynak kell gazdaságpolitikai eszközökkel elérnie". Utóbbival kapcsolatban azonban meglehetősen szkeptikusan fogalmazott: "Az árak és az árfolyam stabilitására irányuló egyidejű célkitűzés nagyon erős fiskális hátteret és nagyon erős eltökéltséget kíván. Őszintén szólva, nem látok ilyen jellegű elszántságot a kormányban vagy az országban jelenleg" - közölte az MNB volt elnöke.

Őszintén szólva ezeket nem most mondták, hanem néhány éve. Kerestük a nyilatkozataikat a tegnapi kamatcsökkentés után, de valószínüleg a Google hibájából nem találtuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy Járai módosított volna az álláspontján. Egy igazi jegybankelnök épp úgy küzd a szavak, mint a forint inflálódása ellen. Ha ő egyszer azt mondta, hogy „a 11 százalékos jegybanki alapkamat valóban magas, de az EU 25 tagállama közül jelenleg Magyarországon a legmagasabb az infláció”, akkor most, amikor Európában megint Magyarországon legmagasabb az infláció, biztosan a kamatszint radikális emelését támogatná.

"A jegybank függetlenségéért is komoly küzdelmet folytattunk, ez azért sajnálatos, mert sokat kellett küzdeni azért, ami egyébként fejlett gazdaságokban természetes" - húzta alá elnöki tevékenységét értékelő sajtótájékoztatóján, amit csak azért idézünk, mert ha a Google rendesen működne nyilván megtalálnánk a függetlenséget védő tegnapi beszédét is. Az akkori sajtótájékoztatón kritikával illette, hogy a Monetáris Tanács túl nagy létszámmal működik. Amit feltehetően tegnap megismételt, mert azóta is fennáll a veszélye annak, hogy jön néhány kormánypárti csicska galamb, aki az inflációnál csak az infláció leszorítását előíró jegybanki törvényre tojik jobban, és a növekvő infláció ellenére még a végén megszavaz egy felelőtlen kamatcsökkentést. Búcsúzásakor egyébként azt a véleményét is hangoztatta, hogy a felügyelő bizottság teljesen feleslegesen működik.

Aminek most ő az elnöke. Ez a felügyelő bizottság szerencsére nem működik feleslegesen, bár tevékenységének egyetlen célját, Simor András lemondását máig nem sikerült elérnie. A kommunikációs szerződések, éttermi számlák, új logo stb. után a soron következő vizsgálatra bizonyára nem kell sokat várni, melynek tárgya: „a független MNB spekulánsbarát vezetésének felelőtlen szakítása a polgári kormányzás időszakának konzervatív gazdaságpolitikai vivmányával, a nemzetközileg elismert inflációs célkövetés, Járai Zsigmond által bevezetett rendszerével”. Héjagyász az avaron.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.