A Pál Feri-jelenség nem új dolog, ám azon azért lehet kicsit csodálkozni, hogy a népszerű katolikus pap mit is keres egy vezetőknek tartott konferencián. Mit tud olyankor mondani, amikor nagy ívben kerülni kell az istenhit témakörét?

„A pozitív pszichológiában történt egy hatalmas fordulat, korábban azt kérdezték: miért vagy rosszul, és hogyan tudnál kevésbé rosszul lenni?  A kérdés most már az: hogyan tudnál jól lenni” – kezdte előadását Pál Ferenc katolikus pap – ismertebb nevén Pál Feri vagy Feri atya – az ötödik Flow Leadership konferencián. Ugyanis az nem eredmény, ha a depressziós csak kevésbé érzi nyomasztónak az életet, de továbbra sem szeret élni.

A döntéshozatal és a választás terhe, meg az igényszint

Az embereket gyakran nyomasztja a döntés felelőssége – egy vezetőt pedig az átlagosnál még jobban terheli a pozíciója miatt –, és valahogy úgy tűnik, mintha a választás szabadsága, a többféle opció inkább frusztrálná az embert, mint könnyeddé tenné. Az első dilemma, hogy hogyan hozzunk jó döntést. Érdekes módon a jó döntés nem a boldog élet titka, ugyanis három emberből kettő utána sem érzi azt, hogy jóllét vagy a boldogság köszöntött be hozzá.

Pál Ferenc

Fülöp Máté

Pál Feri szerint a döntéshozatal pszichológiájának lényege éppen az, hogy az ember szinte automatikusan szorongani kezd, amikor döntési helyzetbe kerül. (Ez persze nem jelenti azt, hogy ha mások döntenek helyette, akkor az ne okozna szintén frusztrációt.)

A probléma, hogy a szabad döntés terének növekedésével együtt nő a veszteségtudat, és a döntés ára éppen ez a veszteség.

Ha valakinek nagyon fontos, hogy az ő telefonja legyen a legokosabb a világon, és sikerül is megvenni, vajon meddig lesz vele boldog? Fél-egy éven belül lesz okosabb, így ő a világ második legokosabb telefonjával lesz boldogtalan. De ha valami csoda révén leáll a technikai fejlődés, akkor meg olcsóbb lesz a telefon, és ezért bosszankodik majd

– mondja Pál Feri, hozzátéve, hogy közben jól is érezhetné magát azzal, amit választott. Ráadásul a szabad döntéseink nyomán a relatív költségérzetünk is megemelkedik: milyen sokszor hangoztatják egy-egy döntés után az emberek, hogy "ez nekik sokba került".

A szabad döntés megnöveli az igényszintet, és az élet egyre nehezebben tud pozitívan válaszolni.

Az eredménytől már nem boldog lesz az ember, hanem csak úgy érzi, az megfelel az elvárásainak, de ennek nem örül, mert ez a minimum, ha már annyit gürizett érte.

Fülöp Máté

Elégedj meg az elég jóval

Pál Ferenc azonban egy másodpercig sincs a szabad döntéshozatal ellen, hanem arra keresi a választ, hogyan lehet valaki elégedett a jó döntéssel.

Mi a titkuk azoknak, akik egy jó döntés után jól is tudják érezni magukat? Az atya szerint három közös van az ilyen emberekben. Az első, hogy meg tudnak elégedni az elég jóval, ez nem azt jelenti, hogy nem a legjobbra vágynak, hanem tudják azt mondani, hogy úgy jó, ahogy van.

A második közös elem, hogy a döntés mellett el is tudnak köteleződni. Elég csak a „hufnágelpisti” jelenségre gondolni: minél több a hufnágelpisti, annál nagyobb a boldogtalanság.

A harmadik pedig a hála. Ha túlságosan énközpontúan nézzük a világot, akkor a jó dolgok természetesekké, a rossz dolgok viszont sorscsapásokká válnak. A túlzó egó sorscsapásnak veszi az influenzát, mert kimaradunk a munkából, rosszul érezzük magunkat, de ha hátra tudunk kicsit lépni, akkor látjuk, hogy rajtunk kívül még több tízezer ember szenved tőle, tehát túlzás egyéni sorscsapásnak kezelni. A jó és a rossz, a betegség, az egészség, az élet és a halál is természetes. Vagyis az adott helyzetért, a jó döntés meghozataláért igenis lehetünk hálásak, és lehetünk elégedettek is, lehetünk büszkék magunkra.

Önbecsülés nélkül nem megy

Mindennek kulcsa pedig az önbecsülés. Akinek nincs önbecsülése, az egy életen át szorong, hogy mikor derül ki mások számára, hogy ő esetleg értéktelen. Ezért retteg a döntésektől és annak következményeitől is. Az önbecsülés azt jelenti, hogy szívesen vagyok magammal, hogy nem untatom magam, jóban vagyok magammal. Nem mindegy, hogy a saját történetemet hogyan mondom el magamnak. Nyitott vagyok-e pozitív befejezésre? Látom-e világosan a pozitív csúcspontokat? És tudatosítom-e, hogy mikor volt a pozitív fordulat?

Amikor leégett Edison laborja, és mindenki csak sajnálkozott, ő azt mondta: ennyire jól még soha nem álltunk, hiszen minden tévedésünk oda lett. Egy hónap múlva kész volt az első fonográf.

Ha olyan főnöke van, aki mindent tud, nagy baj van a cégénél

Jó pár éve történt, hogy a Sainsbury’s angol kiskereskedelmi lánc felkérte tanácsadónak Mee-Yan Cheungot, aki a Flow leadership konferencián mondta el példatörténetét arról, milyen típusú vezetőre van szükség. A nagyvállalatok átszervezésében tapasztalattal rendelkező szakembernek a Sainsbury’s-nél azt mondták, van itt egy „cowboy” a piacon, úgy hívják, hogy Tesco. Mit csináljunk vele? – kérdezte Cheung. Nem tudjuk, nem érdekel – hangzott a válasz. Egy évvel később újra hívták, akkor már azzal, hogy a cowboy harcolni akar. Mi a stratégia ellene? – kérdezte Cheung. Mi az, hogy stratégia? – kérdezett vissza a Sainsbury’s. A harmadik évben már állt a bál, „b*ssza meg, háború van” – üvöltötték a cég felső vezetői. A társaság bealudt, vezetői azt hitték, hogy örökre védett, mert a britek érzelmileg is ragaszkodnak hozzá, „hiszen a második világháború után az elsők között hozta helyre Londonban az üzleteit”. Az „én vagyok a nagy vállalatvezető” hozzáállás nem működik többé – mondta Cheung a Flow leadership konferencián, helyette a „szerényen érdeklődöm” típusú első emberekre van szükség. Nincs olyan vezér, aki követni tudná az üzleti élet folyamatos változásait, a döntéseihez szüksége van gyakorlatilag minden beosztott közreműködésére és támogatására. Ha a munkatársak nem vesznek részt aktívan a döntési folyamatokban, akkor a felsővezetői döntés fabatkát sem ér. Cheung szerint a vállalatvezetésnek ma olyannak kell lennie, mint egy „szociális mozgalomnak”, amelyben a munkatársak úgy érzik, önkéntes alapon vesznek részt a munkában, elkötelezettek a célok elrésére, és valami fontos változást, hatást akarnak elérni a vállalat életében. Mee-Yan Cheung Fülöp Máté A szakember másik tipikus példája a BBC, amelynél a 17 ezer alkalmazott aktív bevonásával sikerült megújítani a jövőképet. „Képzeljék el, hogy a döntéshozók 97 százaléka Oxbridge (Oxfordi Egyetem, illetve Cambridge-i Egyetem) végzettségű volt, és ők mondták meg, hogy mit nézzen a lakosság. Bevittem hozzájuk az utca emberét, művészeket, zenészeket, mindenféle embert, és ők elmondhatták, mik az igényeik. A producerek ezután megpróbáltak olyan műsorterveket kidolgozni, amelyek ezeket az igényeket kielégítik, ám amikor bemutatták, az érintettek jelentős része még mindig azt mondta, ilyen műsorokat ők nem akarnak nézni. Ennyire gyakori, hogy a nagy cégek felsővezetői azt hiszik, tisztában vannak az ügyfeleik/vásárlóik igényeivel, valójában azonban nagyon távol vannak ettől.”

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!