Vállalat + Vezető hvg.hu 2016. január. 04. 15:54

Soha nem volt olyan pocsék évük a vállalkozásoknak, mint tavaly

Nagytakarítás volt az üzleti szférában. Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben. Ennél már csak jobb jöhet, legalábbis az építőiparnak biztos.

Minden idők legrosszabb évét zárták a magyar vállalkozások, összesen 50 841 vállalkozás szűnt meg tavaly, ami 24 százalékkal több, mint 2014-ben, pedig eddig az volt a legsötétebb év – derül ki az Opten elemzéséből. Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója szerint 2015-re valószínűleg úgy fogunk emlékezni, mint az évtized nagytakarítására, amikor az évek óta tartó konszolidációs folyamat legintenzívebb szakaszán sikerült túljutni a hazai cégvilágnak. Ezen folyamat leginkább a cégbíróság által indított kényszertörlési eljárások számának alakulásában érhető tetten. (Bár a cégtörléseken belül a technikai hatások dominálnak a gazdasági folyamatokkal szemben, de a katasztrofális eredményekhez hozzájárult a tényleges gazdasági helyzet és az üzleti etika alacsony szintje is.)

Óvatos optimizmusra adhat okot a beszállítók és más hitelezők által indított felszámolási eljárások számának alakulása. Míg 2014 minden egyes negyedévében több mint négyezer ilyen eljárást tett közzé a cégbíróság, az új eljárások száma tavaly látványosan apadt, s a felszámolási ráta a tavalyi második félévre gyakorlatilag megfeleződött.

Ráadásul a cégvilág zömét adó kisebb szolgáltató és termelő vállalatok rendkívül érzékenyek a lakossági fogyasztás változásaira és a fogyasztói bizalomra, ami fellendülőben van. A fellendülés elsődleges haszonélvezői a kereskedők, a vendéglátás, az idegenforgalom és a többi szolgáltatószektor lehet; ezekben a gazdasági ágakban hagyományosan sok vállalkozás tevékenykedik. Éppen ezekben a szektorokban volt a legerősebb a cégbíróság által végrehajtott nagytakarítás, itt csökkent a nemfizetések és a lánctartozások száma, illetve gazdaságtorzító ereje.

Túry Gergely

Külön figyelmet érdemel az építőipar, ahol a 2013-ban indított nagyberuházások ellenére rendkívül sok vállalkozás szűnt meg az elmúlt években, mert a kisebb társaságok kevésbé részesedtek a központi infrastruktúra-fejlesztések generálta munkákból. A szektor lakásépítésben és -felújításában érdekelt cégei azonban már abból is hasznot húzhattak, hogy tavaly a lakáspiac bizonyos szegmenseiben jelentős fellendülés volt tapasztalható. Ha az év végén bejelentett új támogatási formák beérnek, ennél is több munka juthat az ágazat kisebb szereplőinek.

2015-ben összesen 25 ezer céget alapítottak, de 51 ezret töröltek, így a cégek számának csökkenése is rekordot döntött. Az esztendő végére a rendben működő cégek száma rövidesen 500 ezer alá csökken.

Idén még egy komoly technikai hatás éri a cégeket: az új polgári törvénykönyv jegyzett tőkére vonatkozó követelményeinek március 15-ig kell eleget tenniük a kft.-knek. Az új feltételeknek a cégek egy része várhatóan nem tud – vagy nem akar – majd megfelelni, így 2016 első felében jelentősen emelkedhet az átalakuló vagy végelszámolással megszűnő vállalkozások száma, a második félévtől pedig a feltételeknek nem megfelelő társaságok hatósági kényszertörlései fogják rontani a megszűnési rátát.

Az Opten becslése szerint 2016-ra is 45 ezer feletti cégtörlés várható mintegy 25 ezer cégalapítás mellett.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!