Vállalat + Vezető hvg.hu 2015. augusztus. 18. 14:02

A Samsung elvitte a piacot: 15 ezer munkahely szűnhet meg

Komoly problémákkal küzdenek az okostelefonokat gyártó legnagyobb cégek: úgy tűnik, a Lenovo, a HTC és más korábban jól működő gyártó, sem bírja a versenyt. Az év végére a szektorban 15 ezer munkahely szűnhet meg.

Úgy tűnik, hiába sikerült remek modelleket készítenie a HTC-nek és a Lenovónak, nem tudnak megerősödni az okostelefonok piacán, ahol továbbra is a Samsung a piacvezető – írja a Quartz.com. A múlt héten mindkét cég komoly megszorításokat jelentett be. A HTC már nyár elején csökkentette a gyártás mennyiségét, de a legutolsó pénzügyi eredmények szerint a cég vesztesége az ötszöröse volt annak, amit az elemzők vártak, így a befektetők most 15 százalékos munkaerő-csökkentést kérnek, ez alapján 2000 ember veszítheti el a munkahelyét.

AFP / Fred Dufour

Mindeközben a Lenovo is bejelentette, hogy 3200 embert kell elküldenie, amit azzal indokolnak, hogy jelentősen lanyhulnak a globális PC-eladások és a mobiltelefon ágazat sem hozza a korábban várt eredményeket, ennek köszönhetően a cég nettó nyeresége 51 százalékkal csökkent egy év alatt.

A  HTC-n és a Lenovón kívül más gyártók is leépítésre kényszerülnek, és ez globálisan 15 ezer munkahelyet érinthet. Júliusban a Microsoft jelentette be, hogy jelentős leépítéseket tervez a telefon üzletágon belül, leállítják az eszközgyártást, és a jövőben csak a szoftver értékesítésre koncentrálnának – ez pedig több mint 7000 pozíció megszűnését jelentheti.

A Sony év elején 2100 munkahelyet számolt fel, a Balckberry pedig a harmadával csökkentette a gyártásban dolgozók számát. Bár korábban mindenki azt várta, hogy az olcsó kínai telefonok viszik majd el a piacot, most úgy tűnik, ők sem tudják tartani a versenyt, és több kisebb gyártó is komoly megszorításokra kényszerült.

Jelenleg ez az egyik legdinamikusabban fejlődő piac, az első három hónapban 336 millió okostelefont adtak el a világon, viszont az eladások több mint nyolcvan százalékát az abszolút piacvezető, a Samsung viszi el.