Kevésbé fényesen látják jövőt a munkaadók, bár a felvételi kedv szerényen emelkedett, 5 százalék pedig elbocsátásokat tervez, a döntő többségük – 83 százalék – kivár és sem leépíteni, sem bővíteni nem akarja közeljövőben a munkavállalói létszámát.
Visszaesett a munkaadói optimizmus Magyarországon, ám a munkaadók felvételi kedve mégis szerényen pozitív – derül ki a ManpowerGroup felméréséből. A megkérdezett munkaadók 5 százaléka elbocsátást tervez, míg 11 százaléka növekedésére számít, a döntő többség – 83 százaléka – azonban semmiféle változtatásra nem készül. A felvételi szándék az előző negyedévhez és a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva is csökkent.
Szomorú építőipar
A gyártás, a vendéglátóipar, a közlekedés, a raktározás, és a kommunikáció területén továbbra is kiemelkedőek a várakozások. A vendéglátóiparban átlagban öt munkaadóból több mint egy tervez felvételt.
Az előző negyedévhez viszonyítva kilenc ágazatból hét munkaadói gyengülő felvételi szándékról számoltak be. A legnagyobb mértékű – 14 százalékpontos – gyengülést az építőiparból jelentették, míg a pénzügyi, biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások területén 8 százalékpontos a visszaesés. Ugyanakkor két ágazat mutatója erősödött, a közüzemi szolgáltatásoké 2 százalékponttal.
Az előző negyedévhez képest a nyolc régióból hétben csökkent a felvételi kedv. A legnagyobb mértékben az Észak-Alföldön, ahol a visszaesés 14 százalékpont.
Éves összehasonlításban a mutató kilencből hat ágazatban gyengült. Az építőiparban a legnagyobb mértékű a visszaesés.
“A három hónappal ezelőtti előrejelzés volt Magyarországon a legoptimistább 2009 harmadik negyedéve, vagyis a felmérés kezdete óta. Nem meglepetés, hogy ezek után a magyar munkaadók felvételi kedve kissé csökkent, és a mostani előrejelzések jóval óvatosabbak, bár még mindig pozitívak – kommentálta az adatokat Dalányi László, a ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója. Az adatokhoz az is hozzátartozik, hogy a nyár általában nem az az időszak, amikor a cégek új munkatársakat vesznek fel, sokkal inkább jellemző, hogy a nyári szabadságok miatt a helyettesítéseket próbálják megoldani. Ilyenkor inkább az ideiglenes munkavállalók felkutatása a népszerű szolgáltatás.
A világ másik része opitmistább
Az előrejelzés szerint a vizsgált 42 ország és terület munkaadói közül 40 ország munkaadói különböző mértékű bővülésre számítanak a következő három hónapban. Ugyanakkor, annak ellenére, hogy az előrejelzések szerint a felvételi kedv növekszik a június és szeptember közötti időszakban, a növekedés üteme lassul az előző negyedévhez, illetve a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Negyedéves összehasonlításban a mutató értéke mindössze 11 országban erősödött, míg 22-ben gyengült. Éves összehasonlításban 15 országból jeleztek erősödést, ugyanakkor 23-ból visszaesést. A leg optimistább mutatót Taiwan, India, Japán, Hongkong és az Egyesült Államok produkálta, míg csupán két ország munkaadói jelentettek negatív mutatót, ezzel Olaszország és Brazília a sereghajtók.
Az EMEA-régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) 24 országából 23-ban pozitívak a kilátások 2015 harmadik negyedévére vonatkozóan. 7 országban erősödött a mutató értéke az előző negyedévhez viszonyítva, míg 10-ben gyengült. A legerősebb felvételi kedvet ismét a török munkaadók jelentették, akik a legoptimistább várakozásokról számoltak be a felmérés kezdete, 2011 első negyedéve óta. Olaszország negatív előrejelzése nem csupán a régióban, hanem globálisan is a leggyengébb.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!