Vállalat + Vezető hvg.hu 2015. március. 27. 12:56

Az Apple vezére is megválik a vagyonától

Tim Cook 785 millió dollárt adományoz el, de csak azután, hogy kifizette az unokaöccse tandíját.

Tim Cook csatlakozik azokhoz az amerikai üzletemberekhez, akik elajándékozzák a vagyonukat – számolt be a Fortune magazin. A lap 785 millió dollárra teszi az összeget, amiből még le kell vonni az Apple vezér unokaöccsének egyetemi tandíját – azt ugyanis még az adományozás előtt rendezi a nagybácsi.

AFP / Josh Edelson

Cook illusztris társaságba lép be a döntésével. A mozgalom egyik fő támogatója Warren Buffett, aki arra ösztönöz minden vagyonos embert, hogy pénzük legalább felét adományozzák el. A listán rajta kívül szerepel már Bill Gates, Mark Zuckerberg, vagy az Oracle vezetője Larry Ellison is.

Tim Cook nem arról híres, hogy szeretne a rivaldafényben állni, az elmúlt években azonban egyre több, például környezetvédelmi vagy civil jogi ügyről beszélt nyíltan, nagy publicitást kapva, nemrég pedig homoszexualitását is nyilvánosságra hozta. A Fortune-nak azt mondta, az utóbbi időben már el is kezdte az adományozást, különösebb felhajtás nélkül, de mostantól szisztematikusabb hozzáállásra törekszik annál, minthogy kiállít néhány csekket.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.