Semmi sem maradt mára a Tatabányai Szénbányák Vállalatból csak egy üzem, az viszont nagyot szakított. Ebben a műhelyben a profit kizárólag a mérnöki szaktudásból, illetve abból származik, hogy mennyire jó keze van az esztergályosoknak vagy a hegesztőknek. Gondolta volna, hogy amikor egy Caterpillar markoló elkezd bontani egy házat, a kanala azért nem törik el, mert magyar szakik rakták össze?
Van egy üzem az egykori ipari fellegvár, Tatabánya szélén, amelynek működése első látásra ipari nonszensznek tűnik. Olyan speciális termékek készülnek itt, amelyekhez nincs Magyarországon alapanyag, de nincs magyar vevőjük sem. A társaság olyan nagyszilárdságú és kopásálló acélszerkezeteket készít, amelyekhez legközelebb Svédországból kell hozni az alapanyagot, a termékeket pedig csak a világ nagy munkagépgyártóinak (azon belül leginkább a bányagépgyártóknak) lehet eladni.
Üzletileg elég erősen meg kell indokolni, hogy miért érdemes a svédacélt éppen Tatabányára hozni, ott összehegeszteni, majd kiutaztatni például Brazíliába, a dolog mégis működik. Itt készülnek többek között a Caterpillarnak azok a hidraulikus törőpofái, amelyek bontáskor „beleharapnak” a vasbeton szerkezetekbe, vagy azok az önjáró bányabiztosító pajzsok, amelyek megtalálhatóak szerte a világ különféle bányáiban.
Az ASG Kft. 22 éve a mérnöki tudását és a szakmai gyakorlatát adja el a világpiacon, néha könnyebben, néha csak vérverejtékkel. A társaság mindenesetre túltette magát a 2008-as pénzügyi világválságon is, tavaly már 3,6 milliárd forintos bevételt ért el, amelyhez 150 milliós profit társult.
A tulajdonosok eddig egy vasat sem vettek ki a cégből
„Van olyan kollégánk, aki 40 éve végzősként annál az esztergagépnél kezdte a szakmát, ahol most is áll. És azt mondja, ha lehet, most már onnan is szeretne nyugdíjba menni, hiába ajánlottuk fel neki, hogy magasabb fizetésért álljon át egy másik, nagyobb tudású géphez” – érzékelteti Sólyom Ferenc ügyvezető, hogy itt a szakmunkásoknak nagy lelkük van.
A cég az egyetlen ma is működő utódja annak a Tatabányai Szénbányák Vállalatnak, amely a kilencvenes évek elején lehelte ki a lelkét. Az ASG, amely addig az Acélszerkezeti és Gépjavítási Igazgatóság néven futott, és a bányavállalat házi karbantartó egysége volt, 1993-ban vált külön, és kezdetben a felszámoló, illetve az önkormányzat tulajdonába került. Kisebb meglepetésre a felszámoló talált rá vevőt, magyar magánszemélyek tulajdonában álló társaság vette meg a céget. Nem szakmai befektetők, és egy Aquaplan Kft. nevű társaságon keresztül gyakorolják a tulajdonosi jogaikat. „Nem szólnak bele a mindennapi munkába, és eddig egyetlen vasat sem vettek ki az ASG-ből” – mondja Sólyom Ferenc.
Jobban kell dolgozniuk, mint a hegeszetőrobotnak
Amikor a társaság kikerült a városi bányavállalat védőszárnyai alól a szabad piacra, hamar rájött a cégvezetés, hogy a tömegtermelésben pillanatok alatt elvérzik, mert nincs pénze arra, hogy olyan gyárat fejlesszen, amely a nagy gyártókkal felveheti a versenyt. Ezért olyan kis szériás megrendeléseket kutattak fel, amelyeknél a szakmunka minősége a döntő, és amelyeket - egyelőre - nem éri meg robotokkal automatizálni. A nagy szilárdságú acélból készült hidraulikus ollókból vagy a tengerre kihelyezett, egymással összekapcsolható konténerekből nem kell sok, de nagyon jó minőségben kell legyártani: vagyis olyan mérnököket és szakmunkásokat kell hozzá alkalmazni, együttműködő csapattá szervezni, akik az egyedi műszaki feladatokat is magas színvonalon tudják megoldani. Saját termékkel nem tudtak megjelenni a piacon, de a nagy gyártók mögé jól be tudtak állni egy-egy részfeladat elvégzésével.
Az ASG története is tele van buktatókkal, a cég azonban valahogy mindig túllendült a nehézségeken. 1993-ban 470 fővel indult, ma mintegy 210 alkalmazottnak ad munkát, de ha befut egy nagyobb megrendelés, a létszám 60-80 fővel bővülhet. Kezdetben a bányavállalat megszűnése azt is jelentette, hogy hirtelen megszűnt az egyetlen komoly „vevőjük”, és arra kényszerültek, hogy Nyugat-Európában házalni kezdjenek a szaktudásukkal. Hamar kiderült, hogy csak a nagy, lehetőleg piacvezető cégeknél érdemes kilincselniük, és ehhez az alapelvhez ma is tartják magukat.
Szerintük a 600 forintos euró is reális lehetne
„Egyszer egy nagyobb megrendelőnk lezárt egy üzletet, hosszú évek után nem adott új rendelést a saját problémái miatt, mi pedig itt álltunk, és 200 embernek nem tudtunk munkát adni. Akkor hoztuk azt a belső szabályt, hogy egy vevőnek legfeljebb csak a kapacitás 30 százalékát vagyunk hajlandóak lekötni” – meséli Sólyom Ferenc.
Mivel a gyártás gyakorlatilag teljes egészében exportra megy, és az alapanyagot – hazai gyártó hiányában - importálni kell, az ASG euróban vásárol és euróban ad el, de eredményét forintban könyveli el, vagyis az árfolyamingadozásoknak erősen ki van téve. A forint gyengülése természetesen javítja a számokat, és Sólyom Ferencnek elég rendhagyó válasza van arra a kérdésre, hogy mi lenne a reális forint-euró árfolyam. „Ha úgy számolok, hogy a forint árfolyamának felszabadítása óta a magyar és a nyugat-európai infláció hogyan alakult, akkor akár 600 forintos euró is kiadódna. Mi a 235 forintos eurónál borzasztóan szenvedtünk, és csak az volt a szerencsénk, hogy akkoriban a világgazdaság konjunktúrája miatt felfutóban voltak a megrendeléseink. Egyébként fedezzük az ügyleteinket, de mégsem tudunk védekezni minden ingadozás ellen” – mondja az ügyvezető.
A 2008-tól beköszöntő válságot azért sikerült túlélniük, mert akkorra már a világpiac jelentős szereplőinek stabil beszállító partnerei voltak. Persze azok is drasztikusan vesztették el a piacaikat, így sorra vonták vissza a megrendeléseiket, de annyira azért óvatosak voltak, hogy egy-egy projektben meghagyták az ASG-s vonalat. „Borzasztó nehéz bekerülni a beszállítók közé, de szerencsére elég nehéz is onnan kiesni, ha az elvárásoknak megfelel a teljesítményünk” – vallja büszkén Sólyom Ferenc.
Még azt is megkockáztatták, hogy a válság kellős közepén új, nagy értékű gépet vettek. Később derült csak ki, hogy ha nem tették volna, valószínűleg be kellett volna zárniuk a boltot. Amikor ugyanis újra elkezdtek jönni a megrendelések, azokat a modern berendezés nélkül nem tudták volna kielgíteni. „A válsággal azonban egyvalami végérvényesen megváltozott: sokkal bizonytalanabb lett minden üzlet. Sokkal nehezebb, szinte lehetetlen előre tervezni, senki sem lát annyira hosszú távra előre, mint korábban, de ehhez is hozzá kell szokni, meg kell tanulni nagyon gyorsan és rugalmasan reagálni a változásokra” – fogalmaz Sólyom Ferenc.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!
