A magyarok nem bírják a gyűrődést, hamar továbbállnak, és egyre jobban apad a feladatokat ellátni képes álláskeresők köre.
A BDO globális könyvvizsgáló és tanácsadó hálózat felmérése szerint a magyar szolgáltatóközpontok 77 százalékának minimum egy hónapig kell keresnie egy-egy munkatársat, hogy betöltse az üres pozíciókat. Emellett az elvándorlás mértéke kiemelkedően magas, a válaszadó cégek 46 százalékánál 10-20 százalék között mozog, míg 31 százalékuk esetében meghaladja a 20 százalékot is.
Az üzleti szolgáltatóközpontok a hazai gazdaság egyik húzóágazatát jelentik, jelenleg közel 30 ezer munkahelyet biztosítanak, és mintegy 400 milliárd forintos éves árbevételt érnek el. A magyar kormányok mindig igyekeztek ösztönözni a világcégek itteni befektetéseit, és a központok folyamatos bővítéseit. Legutóbb például az amerikai Citi csoport magyar egysége kapott 250 millió forintos állami támogatást ahhoz, hogy két év alatt 250 új munkahelyet hozzon létre. Ez a cég 2005-ben 49 fővel indult el Magyarorszégon, ma pedig közel ezer alkalmazottat foglalkoztat.
A nagy állásközvetítő portálokon általában százával állnak olyan hirdetések, amelyek több nyelven beszélő kollégákat keresnek, ám a BDO szerint az ágazat fejlődésének komoly akadálya lehet a szakemberhiány. „A problémát alapvetően az okozza, hogy e speciális készségeket igénylő pozíciókra egyre nehezebb megfelelő szakembert találni” – mondja Hajnal Péter, a BDO Magyarország partnere. Ez komoly bérspirált indít el, hiszen ezen a területen egyéb motivációs eszközök híján már néhány tízezer forintos bérkülönbség is munkahelyváltáshoz vezet. Ezért nem meglepő, hogy számos hazai központ már külföldön (főként Ukrajnában és Romániában) is komoly toborzási tevékenységet folytat.
A BDO adataiból kiderül, hogy 10 százalék alatti fluktuációról elsősorban az újonnan létrejött vagy kis létszámú központok számolnak be. Esetükben nagyobb a lehetőség a szakmai előmenetelre, a munkatársak érdekesebb feladatokat látnak el, és gyakori utazási lehetőségek is nyílnak.
A felmérés azt is megmutatta, hogy a központok többsége korántsem tesz meg mindent a munkaerő-megtartás érdekében. Strukturált karriertervet mindössze a válaszadók 38 százaléka kínál az alkalmazottainak, és 46 százalékuk nem is tervezik a bevezetését.
Egy 2013-as szakmai felmérés szerint az ilyen szolgáltatócégek számára Budapest a legvonzóbb beruházási helyszín Kelet-Közép-Európában, Varsót, Prágát, Bukarestet és Szófiát is megelőzi, az első kettőt költséghatékonyságban is. A legnagyobb súllyal azonban a paraméterek között a rendelkezésre álló munkaerő minősége szerepelt, vagyis ha ezen a területen csökken Budapest vonzereje, könnyen lekerülhet a lista éléről.
A főként pénzügyi/controlling, ügyfélszolgálati és IT-területeken szolgáltató központok többnyire 24-30 év közötti, 2-3 éves munkatapasztalattal, az angol + 1 idegen nyelv megfelelő ismeretével bíró diplomás munkatársakat keresnek.
Ahhoz, hogy legyen megfelelő mennyiségű magyar munkaerő a jövőben, a BDO szerint a pálya-reorientációs és célzott képzési programok létszámát kellene bővíteni, a munkahelyteremtő és -megtartó pályázati támogatási lehetőségeket ki kellene terjeszteni erre a szektorra, erősíteni kellene a nyelvoktatási rendszert, és csökkenteni kellene a befektetői kockázatokat.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!