2006. április. 27. 13:28 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 27. 13:30 Választás 2006

LB: nem volt megtévesztő az MSZP szavazólap-minta

Az MSZP szavazólap-mintát is tartalmazó szórólapjai nem voltak alkalmasak a választópolgárok megtévesztésére; a szórólapok és a választási értesítő együttes kézbesítése pedig nem bizonyított – hagyta helyben az Országos Választási Bizottság döntését a Legfelsőbb Bíróság (LB) több határozatában is csütörtökön.

A Legfelsőbb Bírósághoz (LB) több bírósági felülvizsgálati kérelem is érkezett az Országos Választási Bizottság korábbi határozatai miatt, ezeket a testület csütörtökön tárgyalta. Ezekben a kérelmezők azt kifogásolták, hogy a választások második fordulója során mind a választási értesítővel együtt megküldött szavazólap-mintát is tartalmazó MSZP-s szórólapok, mind az együttes küldés alkalmas volt a választói akarat befolyásolására, megtévesztésre.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) április 21-én már tárgyalta a beadványokat és elutasította a kifogásokat. Indoklásában pedig megállapította: a kifogásolt szórólap részét képező szavazólap-minta a választási kampánynak a jelölő szervezetek által – a mostani és a korábbi választási eljárások során egyaránt széles körben – alkalmazott eszköze, amelynek egyértelmű célja a választók akaratának befolyásolása, a jelölő szervezet jelöltjének népszerűsítése.

Az OVB szerint a kifogásolt szórólap vizsgálata egyértelművé teszi, hogy az nem az országgyűlési képviselőválasztás második fordulója során alkalmazott szavazólap vagy annak hivatalos mintája, hanem egy olyan kampányanyag, amely csupán a hivatalos szavazólap egyes formai elemeit, részleteit használja fel a jelölő szervezet jelöltjének népszerűsítése céljából.

Az LB az OVB döntését helybenhagyó határozataiban a szórólapról megállapította, hogy az sem formailag, sem tartalmilag nem alkalmas a választók megtévesztésére. Az LB ezt többek között azzal indokolja határozatában, hogy a szavazólap-mintarész kipontozott hellyel

(helyekkel) utalt arra, hogy további jelölt (jelöltek) is választható, a nagybetűkkel feltüntetett "MINTA" szó pedig egyértelműen utalt arra, hogy nem azonos a hivatalos szavazólappal.

A másik jogsértés – hogy a jelölő szervezet szórólapjait és a választási értesítőt egy időben kézbesítette a posta –, az eljárás során nem volt bizonyított és erre bizonyítékot a kérelmező a bírósági eljárás során nem csatolt – áll az LB határozatában. A posta a rá vonatkozó kézbesítési szabályok megsértése nélkül továbbíthat azonos időben több küldeményt, önmagában ez jogsértőnek nem minősíthető – állapítja meg a határozat.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.