Az Apple mesterséges intelligenciája korábban többször is olyan értesítéseket küldött a felhasználók iPhone-jára, ami álhíreket tartalmazott. A vállalat közölte, parkolópályára teszik a funkciót.
Felfüggeszti az Apple az Apple Intelligence azon funkcióját, amely hírösszefoglalókat küld a felhasználók iPhone-jára. Az utóbbi időben egyre többen panaszkodtak a fejlesztésre, miután az álhíreket kezdett el terjeszteni, úgy, mintha az a BBC-től származó valós információ lenne. A cég január elején közölte, változtat a rendszerén, ugyanakkor épp a probléma gyökerét nem kezelte volna.
A mesterséges intelligencia többek között olyan álhíreket terjesztett, mint hogy
- Luigi Mangione – akit a UnitedHealthcare vezérigazgatójának megölésével vádolnak – lelőtte magát;
- Luke Littler nyerte meg a dartsvilágbajnokságot (mielőtt egyáltalán játszott volna), valamint hogy
- Rafael Nadal bevallotta, hogy meleg.
A BBC mellett más lapok nevében is közölt álhíreket az Apple Intelligence: a The New York Times nevével például egy olyan értesítést küldött a mobilokra, hogy Izrael miniszterelnökét, Benjamin Netanjahut letartóztatták.
Az Apple közölte, hogy a funkciót a következő, hamarosan esedékes szoftverfrissítés részeként felfüggeszti. Miután megszerelik, egy másik frissítéssel újból aktiválják majd a rendszert.
„Örülünk, hogy az Apple meghallotta az aggályainkat, és szünetelteti az összegző funkciót” – mondta a BBC szóvivője. A szakember azt reméli, hogy a jövőben konstruktívan tudnak majd együtt dolgozni a vállalattal, mert – mint fogalmazott – „a közönséghez eljuttatott hírek pontossága elengedhetetlen a bizalom kiépítéséhez és fenntartásához”.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.