Dél-koreai kutatói szerint sikerült áttörést elérni a robotrajok fejlesztésében, amelynek tagjai összedolgoznak a közös cél elérése érdekében.
A hangyák a természet lenyűgöző teremtményei, amelyek képesek a saját testsúlyuknál jóval nehezebb dolgokat elcipelni, és össze is tudnak dolgozni bizonyos feladatok elvégzésében. Ezek a tulajdonságok inspirálták a dél-koreai Hanyang Egyetem mérnökeit, akik olyan apró mágneses robotokat hoztak létre, amelyek úgy dolgoznak együtt, mint a hangyák – számolt be róla az Interesting Engineering.
A tudósok régóta tanulmányozzák, hogy a robotrajok tagjai miként érhetnek el közösen célokat, ehhez pedig a természetből merítenek inspirációt. A kooperatív megközelítés ellenállóbbá teszi a robotokat a kudarcokkal szemben, mivel még ha egyesek alulmaradnak is, a többiek addig folytatják programozott tevékenységüket, amíg sikerül teljesíteniük a kitűzött célt.
A korábbi kutatások során általában gömb alakú mikrorobotokat terveztek a szakemberek, amelyek egy–egy ponton kapcsolódtak egymáshoz. A dél-koreai mérnökök azonban kocka alakú egységeket fejlesztettek, így nagyobb a kapcsolódási felületük is, ami erősebb mágneses kapcsolatot tesz lehetővé.
A raj minden mikrorobotja 600 mikrométer nagyságú, a ferromágneses neodímium-vas-bór (NdFeB) ötvözet részecskéivel ellátott epoxiból készült. Ennek köszönhetően képesek reagálni a mágneses mezőkre, és kölcsönhatásba tudnak lépni egymással. A forgó mágneses mezőnek köszönhetően a raj önállóan tud alakzatba rendeződni.
A kutatók különböző összeállítású rajokat teszteltek, hogy értékeljék a különböző feladatok során elvégzett teljesítményüket. Kiderült: képesek megmászni egyetlen mikrorobot magasságánál ötször magasabb akadályokat. Egy másik teszt során 1000 robot úgy állt össze, hogy csónakként szállítson el a vízen egy olyan gyógyszert, ami egy robothoz képest 2000-szer nehezebb, a szárazföldön pedig egy 350-szer nehezebb tárgyat sikerült együttes erővel megmozgatni.
De olyan kísérletet is végeztek a tudósok, amely során kiderült: a robotok képes megtisztítani az eltömődött csöveket. Ez a gyakorlatban annyit tesz: megfelelő mérettel akár az ereket is meg tudnák tisztítani.
A tudósok ugyanakkor úgy vélik, bár a kísérletek ígéretesek, a robotoknak nagyobb fokú autonómiára lesz szükségük, hogy valós helyzetekben is be lehessen vetni őket. Eredményeikről a Device című tudományos lapban jelent meg publikáció.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.