Tech HVG 2024. december. 02. 18:03

Végre: megjelentek a Waze-felhasználók jelentései a Google Térkép navigációjában

Hosszú évek óta szeretnék a felhasználók, ha a Google Térkép és a Waze navigációja közös adatokból dolgozna. Ez eddig nem történt meg, mostantól viszont más lesz a helyzet.

Nemrég derült ki, hogy kikerült a Google Térkép navigációjából egy igen fontos funkció: nem lehet többé jelenteni, ha traffipaxot lát az autós. A cég mindezt biztonsági okokkal magyarázta, vagyis, hogy ne csak akkor hajtsanak szabályos sebességgel az emberek, amikor tudják, hogy mérik őket.

Ha ez a funkció nem is került vissza a szolgáltatásba, egy másik újdonsággal most bővült a Google Térkép. A cég még a nyár közepén jelentette be annak a fejlesztésnek az érkezését, amit már régóta vártak a felhasználók: a Waze navigációjában tett jelentések végre feltűntek a Google Térképen is.

Mivel a vállalat még 2013-ban 1 milliárd dollárért vásárolta meg az izraeli startupot, így a felhasználók úgy gondolták, előbb-utóbb összeolvad a két cég. Ez egészen mostanáig nem történt meg, sőt, mindkét szolgáltatás kapja az újabb funkciókat.

A Google Térképre néhány évvel ezelőtt került be az a lehetőség, hogy a felhasználók jelenteni tudják az úton látott incidenseket, ám az közel sem volt annyira részletes és népszerű, mint amit a Waze kínál. A nyári bejelentés után most egy Reddit-felhasználó tett közzé egy képet, amin azt látni, hogy a Waze-ben jelentett esemény feltűnt a Google Térkép navigációjában – szúrta ki a BGR. A felvételen azt látni, hogy rendőri jelenlétre hívta fel az egyik autós a figyelmet. Érdekesség, hogy a Google Térképen nemcsak ez az információ jelent meg, hanem az is, ahogy a jelentés a Waze-felhasználóktól származik.

Reddit

A felhasználó megerősítheti, vagy meg is cáfolhatja a jelentést, ha pedig nem tesz semmit, néhány pillanat múlva automatikusan eltűnik a figyelmeztetés.

A BGR szerint mindez azt jelenti, hogy a rendszernek fordítva is működnie kellene, arról azonban egyelőre nincs kép az interneten, hogy a Google Térkében leadott jelentések megjelentek volna a Waze-ben.

A magunk részéről egyelőre (androidos készüléken) nem találkoztunk olyan jelentéssel, ami a Waze-ből származott volna, ám ez minden bizonnyal csak idő kérdése.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.