A világon minden hatodik ember él valamilyen fogyatékossággal, és ugyanennyi időskorú használ digitális eszközöket, termékeket, szolgáltatásokat – már ha tud. Az égető hiányosságokat most mindenképpen pótolni kell, hiszen 2025 júliusában hatályba lép az akadálymentességi szabályozás Magyarországon is. A szakértő szerint az akadálymentesítésben üzleti lehetőségek is rejlenek, hiszen potenciális ügyfelek széles körét tudják bevonzani az időben kapcsoló vállalatok. Persze ugyanígy el is veszíthetik őket.
A világ lakosságának mintegy egyhatoda él valamilyen fogyatékossággal a WHO felmérése szerint, emellett sokan életkorukból adódóan küzdenek kihívásokkal a mindennapokban – ez pedig a digitális térre is kiterjed. Az ilyen kihívások még mindig gyakran láthatatlanok a vállalatok számára, holott a speciális igényű ügyfelek elvesztése pénz- és presztízsveszteséggel jár – hamarosan pedig már jogi következményekkel is, hiszen 2025 nyarán hatályba lép az Európai Unió 2019/882 irányelvének magyar implementációs csomagja, melyben a digitális akadálymentesítéssel az akadálymentességi törvény foglalkozik külön. A felkészülésre tehát alig egy évük maradt az érintett cégeknek, a munkát pedig érdemes mihamarabb elkezdeni, hiszen a jogszabályi megfeleléshez akár jelentős manuális beavatkozásra is szükség lehet.
„Fontos tisztázni, hogy pontosan mely vállalkozásokra vonatkozik a szabályozás. Alapvetően szolgáltatás- és termékcsoportokról van szó, így e-commerce (például webshopok, applikációk), lakossági hírközlési és banki tevékenységekről, vagy éppen utazási szolgáltatásokhoz kapcsolódó honlapok, terminálok, elektronikus könyvek és dedikált szoftverek gyártóiról. Természetesen ezen belül különböző megfelelési szintek lehetnek, így például egyes mikrovállalkozások kérhetnek könnyítést, hogy ne kelljen részletes dokumentációt készíteniük az akadálymentesítés kapcsán. Lényeges a szemléletváltás is: az akadálymentesítésre érdemes inkább úgy tekinteni, hogy egyenlő hozzáférést biztosítunk mindenki számára a digitális térben is” – mondja Gönczy Gábor, a Stylers Group információtechnológiai cégcsoport ügyvezető-tulajdonosa.
A felkészülés első lépéseként mindenképpen fontos megismerni a magyar jogszabályt, majd az irányelveket, melyek konkrét példákat is közölnek – így pontosan felmérhetjük, milyen előírásoknak kell megfelelni, mely elvárások vonatkoznak vállalkozásunkra.
Habár a megfelelés célja nem lehet csupán a szankciók elkerülése, nem árt tudni, milyen következményekkel nézhetnek szembe azok a vállalkozások, melyek elmulasztják termékeik és szolgáltatásaik akadálymentesítését. A Stylers Group arra hívja fel a figyelmet, hogy első körben a hatóságok csupán figyelmeztetik az érintetteket, de ha a konzultációkat követően továbbra is fennállnak a hiányosságok, érkezik a pénzbüntetés, amely az 500 millió forint feletti éves árbevételű cégeknél akár több 100 millió forint is lehet. Nem kizárt, hogy szükségessé válik az adott termék visszahívása is, amely óriási presztízsveszteséget jelenthet a vállalatnak, sőt, az érintett ügyfelek közérdekű kereset jogával élve perelhetnek is a konkrét esetek kapcsán.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.