Tech HVG 2024. augusztus. 09. 19:03

Megtalálhatták a világ legősibb, 12 000 éves naptárát, egy pusztító becsapódásnak állíthat emléket

Újabb figyelemre méltó lelettel szolgált a régészeknek a 12 ezer éves törökországi lelőhely, a Göbekli Tepe, melyet már évtizedek óta vizsgálnak a szakemberek.

Az Edinburghi Egyetem régészei szerint a Göbekli Tepe egyik kőoszlopán lévő jelek a világ legrégebbi naptárát mutathatják. Sőt, ez lehet egy „pusztító üstökösbecsapódás” korabeli emlékműve is. A kutatók szerint a mostani felfedezés alapján úgy tűnik, már a kor embere is képes volt megfigyeléseket végezni a Nap, a Hold és csillagok állása alapján az idő múlásáról. Egy kezdetleges naptár formájában.

Ezt a kőoszlopon megfigyelhető, V-alakú, különös szimbólumokra alapozzák a régészek; ezek lehetnek a napok. Amikor megszámolták ezeket, kiderült, hogy 365 volt belőlük, 12 holdhónapra és 11 további napra bontva. Mint az Interesting Engineering megjegyzi: ez a felfedezés azért is figyelemre méltó, mert az írás ekkoriban még nem fejlődött ki.

Egy különös megállapítást is tettek a szakemberek, ugyanis a nyári napfordulót a jelek szerint látványosan megkülönböztették a többi naptól: egy madárra hasonlító lényként ábrázolták, V-alakú nyaklánccal.

A Time and Mind tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerzői kiemelték: a különböző részletek, a Nap és a Hold állásának ábrázolása miatt ez lehet a legkorábbi, ma ismert holdnaptár. Méghozzá nem is kevéssel, több évezreddel lehet régebbi, mint az eddig felfedezettek.

Megfejthették a kutatók az ősi maja naptár titkát

Ki kellett bővítsék a látókörüket a Tulane Egyetem kutatói, hogy megfejtsék, mi is lehet a logika a 819 napos maja naptár mögött – most úgy gondolják, megtalálták a választ.

Arra is lehet magyarázat, hogy miért követték ennyire az idő múlását. A szakemberek szerint egy katasztrófa, történetesen egy 13 ezer évvel ezelőtti üstkökösbecsapódás állhat a háttérben, mely egy 1200 éves „mini jégkorszakot” idézett elő, és számos állatfaj áldozatául esett. A Göbekli Tepe ennek lehet az „emlékhelye”.

A becsapódás az emberekre is jelentős hatást gyakorolhatott, megváltoztatva, ahogyan gazdálkodtak és éltek. A régészek megjegyzik: a jelek szerint Göbekli Tepe lakói lelkesen figyelték az égboltot, a katasztrófa pedig arra ösztönözte őket, hogy fejlesszenek a mezőgazdasági tevékenységeiken. A hidegebbé váló klíma ugyanis nagyfokú alkalmazkodást igényelt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.