Tech HVG 2024. július. 08. 19:03

Jó hírt kapott, ha régebbi Windows fut a gépén

Bár a Microsoft már az összes szöget beverte a Windows 7, 8 és 8.1 koporsójába, a Mozilla kitart az elavult rendszerek mellett, és közölte: továbbra is frissülni fog rajtuk a Firefox böngésző.

A Microsoft 2023 januárjában fejezte be végleg három operációs rendszer – a Windows 7/8/8.1 – támogatását, azóta egyetlen biztonsági frissítés sem érkezett ezekhez. Ennek fényében már kimondottan veszélyes használni ezt a három Windows-változatot, ráadásul már a Chrome és az Edge böngészők sem frissülnek bő egy éve.

Van azonban egy kivétel: a Mozilla Firefox. A böngésző hosszú támogatású kiadása már eddig is csúcstartó volt, a 115-ös ESR-kiadás az eredeti tervek szerint is legalább 2024 harmadik negyedévéig támogatta a régi Windowsokat, és most úgy tűnik, még tovább terveznek a mozillások.

Egy reddites kérdezz-felelek eseményben ugyanis a Firefox vezetői is beszálltak – egyikük pedig arról beszélt, hogy tervben van a Windows 7 támogatásának kitolása. Valaki rákérdezett arra, hogy ez vonatkozik-e a 8 és 8.1-es rendszerekre is, a válasz pedig az volt, hogy ez a terv – szúrta ki a beszélgetést a Neowin.

Az egyelőre nem ismert – és nem eldöntött –, hogy mennyivel tolhatják ki a már jócskán elavult Windowsok támogatását. Azt ugyanakkor ismételten hangsúlyoznánk, hogy a három elavult Windows már számos biztonsági rést tartalmazhat, melyeket a Microsoft semmilyen formában nem javít – így egy támogatott böngésző használata csupán szépségtapasz.

A régi rendszerek kezét az év elején a Steam játékplatform is elengedte.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Serdült Viktória 2025. március. 24. 06:30

Sokáig keresgélt a kormány, amíg megtalálta Kőnig doktort, hogy bemutathassa, milyen jól működik az egészségügy

Úgy tudjuk, több egészségügyi és orvos influenszert is megkereshetett a kormány az elmúlt időszakban, hogy miniszterelnöki megbízottat találjon „a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztéséért”. A megbízást végül sokak meglepetésére a szakmában elismert, a politikától magát tudatosan távol tartó gyermeksebész, Kőnig Róbert vállalta el. A feladat azonban nem várt kihívásokat tartogathat a számára saját szakmájában és a politikai életben is.