Tech hvg.hu 2024. március. 28. 14:53

Műholdképeket mutattak be a baltimore-i híd összeomlásáról

A Dali nevű konténerszállító teherhajó Srí Lankára ment volna, de az ütközés előtt nem sokkal felmondták a szolgálatot a berendezései. A Maxar műholdja képeket rögzített a baltimore-i baleset helyszínéről.

Kártyavárként dőlt össze néhány napja az amerikai Baltimore-nál a Francis Scott Key híd, miután a konténerekkel megrakott Dali teherhajó az egyik pillérének ütközött. A baleset helyi idő szerint március 26-án hajnali 1 óra 30 perckor történt, a nagyjából 2,57 km hosszú híd pillanatokkal később a mélybe zuhant.

A balesetről az amerikai Maxar műholdas szolgáltató készített felvételeket, amiken az is jól látszódik, hogy a Dali a pillérnek ütközött.

Maxar

A hidat 1977 májusában nyitották meg a forgalom előtt, a kikötő és a Patapsco-folyó felett ívelt át. A híd leghosszabb fesztávja két pillér között 365 méter volt, ami a világon a harmadik leghosszabb fesztávot jelentette – írja az Interesting Engineering.

A négysávos híd a 695-ös számú út egyik legfontosabb szakasza, évente 11 millió ember közlekedett rajta. A Dali ütközése miatt először a déli és a középső rész semmisült meg, néhány pillanattal később pedig az északi is.

Maxar

A szingapúri konténerhajó 0 óra 44 perckor hagyta el a kikötőt, hogy megkezdje útját a Srí Lanka-i Colombóba. A 300 méter hosszú hajón 22 fős legénység tartózkodott, és összesen 4679 konténert szállított. A hajó teljes kapacitása 10 ezer konténer.

A Dalin 1 óra 26 perckor megszűnt az áramellátás, így a hajó az útvonaláról letérve sodródott irányíthatatlanul. A CNN jelentése szerint a fedélzeten lévő két parancsnok több utasítást is adott a legénységnek, hogy mentsék a helyzetet.

Maxar

A hajót balra fordították, és leengedték a horgonyt, hogy lassítsák. Nem sokkal később a vészgenerátor beindult, de ez akkor már nem jelentett érdemi segítséget, így néhány perccel később bekövetkezett az ütközés. A hajó nagyjából 15 km/h sebességgel haladt.

A BBC jelentése szerint a Dali vészjelzést adott le, aminek köszönhetően meg lehetett akadályozni, hogy még több autó legyen a hídon. Ezzel életeket menthettek a hajó parancsnokai.

A hídon hat útjavító munkás volt, akik közül kettőt sikerült kimenteni a vízből, a többiek eddig nem kerültek elő.

Maxar

A jelentés szerint a hajó műszaki állapotával kapcsolatban korábban problémák merültek fel, de az amerikai parti őrség nemrég újra megadta az engedélyt a közlekedésére.

Joe Biden elnök már jelezte, a hidat újra fogja építtetni a kormány, azt azonban még korai lenne megmondani, hogy erre mikor kerülhet sor.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.