A 12P/Pons-Brooks nevű üstököst érdemes megnézni, legközelebb ugyanis csak 2095-ben tér majd vissza a Föld közelébe.
Aki április második felében kémleli az eget, annak olyan látványban lehet része, amilyenre legközelebb csak 71 év múlva kerül sor. A 12P/Pons-Brooks nevű üstökös ugyanis 71,3 évente kerüli meg a Napot, így a következő találkozásra 2095-ig kell majd várni.
Az objektum jelenleg a Naprendszer belső része felé tart, a Földről pedig április 21-én válik majd szabad szemmel láthatóvá.
Az üstököst a francia csillagász, Jean-Louis Pons fedezte fel még 1812-ben, majd 1883-ban William Robert Brooks amerikai csillagásznak is sikerült megfigyelnie. Az objektum a két tudósról kapta a nevét – írja az Interesting Engineering.
A magja a becslések szerint 30 km átmérőjű, így nagyobb, mint a Mount Everest.
A 12P/Pons-Brooks egy kriovulkáni üstökös, amelyből gáz és jég szabadul fel, ahogy közeledik a Naphoz és fokozódik benne a nyomás. Ez alakítja ki a hosszú csóváját is. Csillagászok szerint a Naphoz közeledve váratlan fénykitöréseket lehet majd megfigyelni rajta.
Az első nagyobb kitörés még 2023 júliusában történt, azóta pedig egyre intenzívebb: október 5-én, november 1-jén és 14-én, december 14-én és 2024. január 18-án is regisztráltak egy-egy ilyet.
Az üstökös márciustól kezdve egyre fényesebb lesz, majd április 21-től kezdve egészen a hónap végégig lehet majd látni. Április végére a naplemente fényében eltűnik majd.
A számítások szerint 116,8 millió kilométerre lesz majd a Naptól a prehélium, vagyis a pályájának azon pontja, amikor a legközelebb lesz a csillaghoz. Ezután már csak a déli féltekén élők láthatják egy rövid ideig, amíg teljesen el nem halványul.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.