Az Environmental Defense Fund (EDF) nonprofit környezetvédelmi szervezettel, valamint a mesterséges intelligenciával ered a metánkibocsátó gócpontok nyomába a Google.
A metánról ritkábban hallani, amikor a globális felmelegedésért felelős károsanyagokról esik szó, főleg a szén-dioxid merül fel. Pedig a Nemzetközi Energia Ügynökség adatai szerint
az ipari forradalom óta bekövetkezett felmelegedés csaknem 30 százalékáért a metán a felelős.
Az emberi tevékenységből eredő metánkibocsátás 40 százaléka az energiaszektorból ered. Ha sikerül jelentősebb mértékben csökkenteni, az az egyik legfontosabb lépés lehet a klímaváltozás elleni küzdelemben.
Itt jön képbe a Google és az EDF partnersége, ráadásul a felek már ismerik egymást korábbról – néhány városban ugyanis térképezték már közösen a nagyobb metánkibocsátókat. Ehhez a Street View utcaképeket készítő autókra szereltek szenzorokat.
A metánkibocsátás csökkentésével nyesnének le pár tizedfokot a felmelegedésből
Több mint 80 ország írta alá a metánkibocsátás csökkentésére vonatkozó globális célkitűzést, jelentette be Joe Biden amerikai elnök a glasgow-i klímacsúcson. A csatlakozók még ebben az évtizedben 30 százalékkal csökkentenék a szén-dioxidnál sokszorosan károsabb gáz kibocsátását, amivel 0,2 Celsius fokot nyeshetnének le a felmelegedésből.
Az EDF a partnereivel most egy dedikált műholdat fejlesztett a feladatra, a beszédes nevű MethaneSAT márciusban, egy SpaceX Falcon 9 rakétával indulhat útjára még márciusban. Hasonló, műholdas alapú metán-monitorozó próbálkozásokra volt már példa, ám a MethaneSAT révén készülhet az eddigi legátfogóbb kép a metánkibocsátásról szerte a Földön.
Az összefogás tagjai Google Cloud-on alapuló algoritmusokat fejlesztettek, hogy ki lehessen számítani az egyes helyeken történő metánkibocsátást – de nyomon is lehet követni azokat az idő múlásával. A mesterséges intelligencia segítségével az is kideríthető lehet, hogy a metánszivárgások honnan erednek – az adatok pedig segíthetnek az energiavállalatoknak megállítani ezeket.
Néhány, a projekt keretében kapott adat ráadásul nyilvánosan hozzáférhető is lesz a műhold weboldalán, valamint a Google Earth Engine-ben is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.