Alig pár év alatt jelentősen megugrott itthon az e-sport ismertsége. A K&H felmérése alapján az emberek többsége már ismeri és kapcsolatban is van a sportnak ezzel az ágával. Igaz, a többség még mindig úgy véli, hogy a hagyományos sportnak és az e-sportnak nem sok köze van egymáshoz. Az e-sportolók szerint ez tévedés.
Úgy tűnik, Magyarországon nemcsak a foci népszerű, de az e-foci is egyre inkább – ez derül ki abból a hazai bajnokságot támogató K&H kutatásából, melyben arra voltak kíváncsiak, mennyire ismerik és értik a magyarok az e-sport működését. A 2019-es 38 százalékról 58 százalékra ugrott azok aránya, akik tudják, hogy az e-sport az online videójátékok professzionális, versenyzői szintjét jelenti.
Az emberek 62 százaléka gondolja úgy, hogy az e-sportnak semmi köze a hagyományos sportokhoz. A K&H szerint márpedig az e-sport is sport, csak szellemi. „A hagyományos sportágakhoz hasonlóan a profi játékosok itt is csapatokba, ligákba tömörülnek, helyi és nemzetközi versenyeken méretik meg magukat, a sportklubok e-sport szakosztályt indítanak, és nemzeti válogatottunk is van. Az is figyelemre méltó, hogy a felmérésünk alapján 52 százalék látja úgy, hogy a hagyományos sportok online videójáték változata segítheti a fiatalokat abban, hogy többet sportoljanak” – idézi a közlemény Horváth Magyary Voljč Nórát, a K&H Csoport kommunikációs vezetőjét.
A sportág fejlődésével párhuzamosan a rajongótábor is egyre növekszik. Az elmúlt három év alatt 33-ról 43 százalékra növekedett azok aránya, akik szurkolóként, ismerős révén kapcsolatban vannak az e-sporttal. (A K&H MNEB osztályozó versenyei éppen most zajlanak, az Esport1tv Twitch-csatornáin élőben is követhetők.)
Az eNET kutatócég becslése szerint a tavaly 85 milliárd után 2023-ban a 100 milliárdos forgalmat is elérheti a hazai videójáték-piac. A költésnek mintegy háromnegyedét, 75 milliárdot az e-sportok kedvelőitől várják.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.