Tech hvg.hu 2023. május. 12. 20:03

Új értesítés jön az Androidba: nyomjon rá, amint megkapja, kilőhet vele néhány komoly hibát

Az újabb, hiba nélkül működő alkalmazásverziók felé terelhetik a fejlesztők a felhasználókat néhány hónapon belül, a Play Áruház újdonságának köszönhetően.

A Google számos dolgot jelentett be az éves I/O konferenciáján, az első összehajtható okostelefonjától a kereső újdonságain át a fotószerkesztő újdonságáig. A mesterséges intelligencia-fókuszú konferencián az androidos Play Áruházzal kapcsolatban is érkeztek bejelentések – ezek egy része a fejlesztőknek lehet érdekes, van azonban egy olyan újdonság, ami a felhasználók életét is megkönnyítheti.

Valószínűleg mindenkivel megtörtént már, hogy egy applikáció egy frissítést követően összeomlott, nem indult el, vagy komoly hibát produkált. Ha a felhasználó letiltotta a Play Áruház automatikus frissítéseit, és nem követte, hogy a problémás alkalmazáshoz időközben érkezett-e hibajavító frissítés, megeshetett, hogy egy darabig nem is próbálkozott újból annak használatával – pedig közben a fejlesztő orvosolta a hibát.

Ebben lehet hasznos egy új lehetőség, amivel a fejlesztők a jövőben megkérhetik az embereket arra, hogy frissítsék az alkalmazásukat, ha tudják, hogy a felhasználó által telepített verzióban lévő hibát időközben javították – írja a TechCrunch.

Bekeményít a Google: végleg leszámolhat a régi alkalmazásokkal az Android 14

A jelek szerint biztonsági okokból a régi operációs rendszereket célzó applikációkat nem lehet majd telepíteni az Android 14-re - a szigorítás a Play Áruházból beszerzett alkalmazások mellett a APK-fájlok telepítésére is kiterjedhet majd.

Az újdonság egy új eszköz lesz a fejlesztők kezében arra, hogy az újabb alkalmazásverziók felé tereljék az androidos felhasználókat – ezzel pedig mindenki jól járhat, ugyanis túl azon, hogy a felhasználó új funkciókat és jobb stabilitást kaphat, az esetleges fontos biztonsági javítások gyorsabb eljuttatását is lehetővé teszi.

Nemrég az is kiderült, hogy a Play Áruház hamarosan megjelölheti a hibás alkalmazásokat, hogy már a letöltés előtt látszódjon, ha probléma van velük, de a hirdetések is egyre több helyen jelennek meg az alkalmazásboltban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 27. 11:18

Trumpcesszió: terv is van az elnök tombolása mögött, vagy csak gödörbe kormányozza az USA-t?

Vámháborút szít, szövetségeseket fenyít, és úgy akarja gyengíteni a dollárt, hogy az közben erős is maradjon – hivatalba lépése után szinte azonnal agresszív és követhetetlen gazdasági döntéseket hozott Donald Trump. A bizonytalanságok miatt nő az amerikai recesszió esélye, az elnök hívei szerint viszont mindez nem kapkodás, hanem egy átgondolt mesterterv része, amellyel Trump újraírná a játékszabályokat, és amelynek központi eleme a zsarolás.