Tech hvg.hu 2023. február. 21. 09:19

Megvan a dátum: a világon elsőként vezetheti be a 6G-t Dél-Korea

Dél-Korea a korábbi becslések után most már egy egészen pontos dátumot mondott azzal kapcsolatban, hogy mikor indítaná el az ország – és a világ – első 6G-s hálózatát.

Bár az 5G is csak nemrég terjedt el, a mérnökök már a 6G-s hálózat bevezetésén gondolkodnak. Az elmúlt időszakban több sikert is elértek már a technológiával, így egyre jobban körvonalazódik, hogy ezt mikor lehetne megtenni.

2022 májusában Dél-Korea már felvázolt egy tervet, ami szerint az évtized vége előtt ezt megtenné, akkor azonban még csak feltételes módban beszélt erről a tervről. Most viszont a dél-koreai tudományos és infokommunikációs minisztérium bejelentette:

2028-ban az országban indul majd el a világ első 6G-s hálózata.

A dél-koreai kormány emiatt a jövőben arra fogja ösztönözni a helyi vállalatokat, hogy alkatrészeket és berendezéseket gyártsanak a 6G-s hálózat fejlesztéséhez. Emellett az ellátási láncot is igyekszik megerősíteni, hogy abban se legyen fennakadás. A projektre 625,3 milliárd wont, vagyis nagyjából 173,1 milliárd forintot szán az ország.

Veszélyeztetett faj: az okostelefon

A 3G lehetővé tette az igazán okos telefonok megszületését, a 4G és az 5G bevezetése gyorsította működésüket, a már fejlesztés alatt álló 6G-vel viszont értelmüket veszthetik a ma nélkülözhetetlennek tűnő készülékek.

Dél-Korea Ázsia negyedik legnagyobb gazdasága, és 2022-ben az 5G szabadalmak 25,9 százalékát birtokolta – Kína ehhez képest 26,8 százalékot. A dél-koreai kormány azt reméli, hogy a 6G szabadalmak legalább 30 százalékát birtokolhatja majd.

Hogy milyen nagy ugrás lesz a 6G-s hálózat az 5G-hez képest, azt itt mutattuk meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. március. 23. 19:30

Arató András, avagy Hide the Pain Harold: Én sem kemény munkával lettem világhírű, de ne nevezzenek celebnek

A villamosmérnök, akinek hetvenévesen gyökeresen megváltozott az élete. Egy stockfotós készített róla felvételeket, amelyekből kényszeredettnek tűnő mosolya nyomán Hide the Pain Harold megjelöléssel világszerte ismert mémek születtek. Tele a naptára. Reklámoz kakaós italt és harisnyát, fellépései vannak Kőszegtől Bogotáig. HVG-portré.