Tech hvg.hu 2022. október. 26. 14:03

93 éve talátak egy marsi meteoritot, most oldódott meg a rejtélye

Egy, a sertéseknél hányást okozó méreg jelentette a legfontosabb nyomot annál a marsi meteoritnál, amit 1929-ben találtak meg az amerikai Purdue Egyetemen.

A Lafayette-meteoritot még 1929-ben találták meg az amerikai Purdue Egyetem biológiai tanszékének egyik fiókjában, ám senki nem emlékezett rá, hogy az honnan került oda. Az elmélet szerint egy diák adományozta az egyetemnek, amikor horgászás közben azt látta, hogy a tóba csapódik a meteorit.

Aine O'Brien, a Glasgow-i Egyetem geokémikusát nem hagyta nyugodni a történet, ezért két éve nyomozásba kezdett, hogy kiderítse az igazságot. Mostanra kiderült, hogy ki lehetett diák, és mikor került az egyetemre a meteorit – számolt be róla a BBC.

The Natural History Museum

O'Brien és csapata a londoni Természettudományi Múzeumtól kapott egy kis mintát a kőzetből. Kiderült, egy marsi meteoritról van szó, ami nagyon ritka. Úgy véli, a becsapódás után hamar felvették a földről, különben a szélei erodálódni kezdtek volna. Mivel a kőzet kifogástalan állapotban van, ezért tökéletesen alkalmas a kutatómunkához is.

A szakember és csapata alapos vizsgálatnak vetette alá a mintát, és kiderült, több száz különböző kémiai vegyületet tartalmaz. Mint mondta, a legtöbbnek unalmas, tudományos neve volt, az egyiken azonban megakadt a szeme: a vomitoxinon.

A vomitoxin, más néven a dezoxinivalenol túlnyomó részt olyan gabonákban fordul elő, mint a búza, az árpa, a zab, a rozs és a kukorica. Lenyelve (mennyiségtől függően) megbetegedést vagy akár halált is okozhat.

A dinoszauruszokat kipusztító aszteroida is eltörpül a Földet eltaláló legnagyobb égitest mellett

Az amerikai Rochesteri Egyetem kutatói szerint nem 15, hanem 25 kilométer átmérőjű volt az az aszteroida, amely 250-280 kilométeres krátert hozott létre.

Mivel a toxin egy gombás megbetegedéssel terjed a növényeken, a kutatók utánanéztek, az 1931 előtti 20 évben – amikor a meteoritot találhatták – mikor pusztította a termést a gombás fertőzés az amerikai Indiana állam azon részén, ahol a meteoritot találták. Kiderült, két ilyen eset volt: 1919-ben és 1927-ben.

A kutatók arra jutottak, hogy ha valóban egy tóba esett a meteorit, akkor a víz szennyezhette be azt a toxinnal. A csapat annak is utánanézett, észleltek-e tűzgömböt abban az időben a térségben, és kiderült: 1919-ben és 1927-ben is történt ilyen.

Az egyetem évkönyvei alapján kiderült, három színes bőrű diák – Julius Lee Morgan, Clinton Edward Shaw és Hermanze Edwin Fauntleroy – 1919-ben iratkozott be az egyetemre, egy negyedik diák – Clyde Silance – pedig 1927-ben tanult ott.

Purdue Univerity

A kutatók úgy vélik, valóban egyetlen diák találhatta meg a meteoritot, úgy, ahogy azt a korábbi történet is leírta. O'Brien elismerte, hogy soha nem tudjuk meg pontosan, melyik diák fedezte fel a meteoritot, de örül, hogy sikerült igazolnia a történetet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.