Tech hvg.hu 2022. augusztus. 15. 08:03

Megváltozott a férfi hangja, kiderült: gomba nőtt a torkában

Bizonyos gombafajok spórái képesek betegséget okozni, ha a szervezetbe jutnak. Így történt ez egy 60-as éveiben járó férfival is.

Egy év leforgása alatt jelentősen megváltozott egy férfi hangja. Arra panaszkodott, hogy rekedtség kínozza, mintha lenne valami a torkában, de a felírt készítmények egyike sem hozott javulást. A férfi orvosról orvosra járt, mígnem eljutott egy pennsylvaniai klinikára, ahol aztán minden kiderült: gomba nőtt a torkában.

Az orvosok megvizsgálták a férfi hangszalagjait és a gégéjét is, amihez a videostroboszkópiának nevezett eljárást használták. Ennek során egy olyan súlyos duzzanatot mutattak ki a beteg torkában lévő szövetekben, ami végeredményben a légutak beszűkülését okozta – derül ki a Live Science híréből.

A vizsgálatokból kiderült, hogy a 60-as éveiben járó férfi a Blastomyces dermatitdis gomba által okozott fertőzésben, vagyis blasztomikózisban szenved. Valószínűleg a természetben járva belélegezte a gomba spóráit, amik ezután a szervezetébe jutottak.

A B. dermatitidis a hivatalos adatok szerint jellemzően a nedves talajban, valamint fák levelein található meg. A faj az Egyesült Államokban különösen Ohio és a Mississippi környékén fordul elő.

A szakértők szerint a gombának kitett emberek többsége nem betegszik meg. A legyengült immunrendszer viszont növeli a fertőzés kockázatát. Azoknál, akik mégis megbetegednek, a tünetek általában három hét és három hónap között jelentkeznek a spórák belélegzése után. A fertőzés néha átterjedhet a tüdőre, a bőrre, a csontokra vagy a központi idegrendszerre is. A férfi esetében a gomba azonban a gégén kezdett nőni, ami az orvosok szerint szokatlan.

A férfi légútjainak elzáródása miatt operációra volt szükség, ami jól sikerült, habár a páciens sokáig csövön keresztül tudott lélegezni. Mintegy öt hónap elteltével azonban minden eredménye javult, és a hangja is kezdett visszatérni. A csövet ezután eltávolították.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.