Tech hvg.hu 2022. augusztus. 12. 16:03

Találtak egy új bolygót, ami nem is létezhetne

A Földtől mintegy 395 fényévre található az az exobolygó, ami körül egy gyűrű is kering.

Az ALMA obszervatórium, valamint az amerikai Nemzeti Rádiócsillagászati ​​Obszervatórium segítségével a csillagászoknak a világon először sikerült gázt kimutatniuk egy bolygó körül keringő gyűrűben. Emellett az eddig ismert legfiatalabb exobolygót is megtalálhatták – számolt be róla az Interesting Engineering.

A most felfedezett gyűrű fiatal bolygók körül alakul ki. Ez olyan gáz-, por- és törmelékhalmazt jelent, ami később nagyobb objektummá, egy másik bolygóvá vagy holddá állhat össze. A kutatók úgy vélik, hogy a Jupiter Galilei holdja is egy ilyen gyűrűből keletkezett.

A szakemberek azért vizsgálták a képződményt, hogy jobban megismerhessék a bolygók és a Naprendszer kialakulásának folyamatát. Ehhez az AS 209 kódjelű csillagot vették célba, ami a Földtől mintegy 395 fényévre található, és ami a Kígyótartó csillagképben helyezkedik el.

ALMA (ESO/NAOJ/NRAO), S. Dagnello (NRAO/AUI/NSF)

A megfigyeléseik alapján arra jutottak, hogy a kialakult korong egy Jupiter méretű bolygót vehet körbe. A megléte azért is izgalmas, mert a csillagától 200 csillagászati ​​egységre található. Ez túlságosan nagy távolság, emiatt pedig a létezése ellentmond a bolygókeletkezéseket leíró elméleteknek. Az AS 209 ráadásul csupán 1,6 milliárd éves, így a körülötte keringő exobolygó az egyik legfiatalabb, amit valaha sikerült felfedezni.

A tudósok szerint érdemes lenne további vizsgálatokat végezni, amiben a James Webb űrteleszkóp nagy segítségükre lehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

mesterséges intelligencia
Itthon hvg.hu 2025. április. 14. 10:30

Nem is a kérdés a fontos, hanem hogy bukjon ez a rendszer – videóriport a Tisza eredményvárójáról

1,1 millióan adtak választ Magyar Péter népszavazási kezdeményezésére, a kérdések közül csak egy bizonyult igazán megosztónak. De számít-e a szakpolitika és a morál, vagy csak a kormányváltás a fontos? Lesz-e többkulcsos adó, ha kormányra kerül a Tisza? És melyik kérdés eredménye lepte meg leginkább Magyar Pétert? Erre voltunk kíváncsiak a vasárnapi rendezvényen.