Tech hvg.hu 2022. augusztus. 11. 08:25

A nagy meleg miatt nem születnek hím teknősök, és ez komoly bajt jelezhet

Az éghajlatváltozás érzékelhető módon csökkenti a tengeri teknősök hím egyedeinek számát.

Azt eddig is tudtuk, hogy a klímaváltozás az állatvilágra is hatással van, hiszen többször is előfordult már, hogy az egyes fajok példányai a meleg miatt olyan helyre vándoroltak, ahol hűvösebb van. Így azonban szokatlanul messzire kerültek a megszokott életterüktől. Floridában ennél is aggasztóbb a helyzet:

úgy tűnik, jó ideje sokkal kevesebb hím tengeri teknős születik.

A jelenségről a Business Insider számolt be részletesen, állatmentőktől kapott adatok alapján. Ők azt állítják, hogy az elmúlt négy évben Floridában kikelt teknősök mindegyike nőstény volt. Szerintük ennek a felmelegedett partokhoz, illetve konkrétan a homokhoz lesz köze: minél melegebbé válik ugyanis a homok, annál jobban melegednek a lerakott tojások is. Így pedig nagyobb esély van rá, hogy a kikelő példány nőstény lesz.

Egyes kutatók szerint a jelenség világszerte érzékelhető, és az egyes populációkat vizsgálva már most is kimutatható egy bizonyos aránytalanság a nemek között.

Abban ugyanakkor nincs egyetértés, hogy ez hosszú távon milyen hatással lehet a teknősökre. David Owens, a College of Charleston biológusa szerint, ha a tendencia a következő években, évtizedekben sem változik, akkor felmerülhet a veszélye, hogy a hímek egyszerűen elfogynak. Ez végeredményben a genetikai sokféleség rendkívül alacsony szintjéhez vezethet. Erről már Melissa Rosales Rodriguez, egy Miamiban található állatkórház gondozója beszélt.

A kutatók arra is figyelmeztettek, hogy a klímaváltozás okozta hevesebb viharok miatt sok tojásban keletkezik kár, ami szintén új jelenségnek számít. Az emelkedő tengerszint is probléma, mivel így a teknősöknek új helyet kell keresniük, ami egyáltalán nem egyszerű.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.