1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik – írta közleményében az Országos Vízügyi Felügyelőség (OVF).
A vízgyűjtőkön már 2021 is szárazabb volt az átlagosnál, 2022 első hét hónapja növelte ezt a hiányt. Az ország 12 vízügyi igazgatóságából tíz területén van érvényben vízhiány elleni készültség. A megnövekedett vízigények a korábban betározott vízmennyiségből kielégíthetők.
Vízkorlátozásra sehol nincs szükség, ám a rendkívüli – öntözési idény elején nem jelzett – vízigények lekötésére csak korlátozottan van lehetőség – tették hozzá.
A Dunán a budapesti Kvassay-zsilipnél, illetve Tasson a Sajó Elemér-műtárgyon folytatódik a szivattyús vízpótlás. Július 13-a óta mintegy 40 millió köbméter vizet, hozzávetőleg egy Velencei-tónyi vízmennyiséget emeltek a Dunából a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágba, amelyet elsősorban öntözésre, halastavak üzemeltetésére használtak.
Elkészítették Európa aszálytérképét, sokkoló Magyarország helyzete az ELTE kutatói szerint
Az aszályhelyzet halasztást nem tűrő megoldást követel az európai mezőgazdaság súlyos helyzetére és talajnedvesség rekonstrukciójára - figyelmeztetnek az ELTE kutatói, akik aszálytérképükön mutatják be Európa legkritikusabb területeit, amelybe Magyarország is beletartozik.
A Balaton átlagvízállása kedd reggel 78 centiméter volt. A következő egy hétben folytatódik a vízszint lassú csökkenése. Az előrejelzések szerint az üdülési idény végén, szeptember 1-jén a tó átlagvízállása várhatóan 70-75 centiméter körül alakul.
A Velencei-tó kedd reggeli vízállása 58 centiméter volt. A halak oxigénellátása érdekében a vízügy munkatársai több levegőztető, vízforgató berendezést telepítettek és üzemeltetnek. Az illetékes vízügyi igazgatóság hétfői mérése szerint a Velencei-tó vízminősége, az oldott oxigén koncentrációja, illetve az algaösszetétel és -mennyiség megfelelő a vízi ökoszisztéma szempontjából.
Azonban a vízvesztés a tó vizének koncentrálódását okozza, ennek következtében a víz számos jellemzője meghaladhatja a halak tűrőképességét, halpusztulást okozhat – írták.
A termőtalajaink is kiszáradnak, pedig van módszer, amivel ez visszafordítható
Az európai mezőgazdasági területek közel felén lényeges mértékben szárazabb lett a talaj az utóbbi évtizedekben, állapították meg magyar kutatók. Részben ennek az eredménye, hogy északabbra tolódott a gabonatermesztés súlypontja, a háttérben pedig felsejlik a klímaváltozás.
Az OVF közölte, hogy az aszályhelyzet, a tavak és folyók rendkívül alacsony vízállása, valamint a megnövekedett öntözési igények miatt folytatja munkáját a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse, amely országosan összehangolja a vízhiánnyal összefüggésben végzett vízügyi tevékenységet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.