Tech MTI / hvg.hu 2022. augusztus. 02. 17:11

A lezuhant kínai űrrakéta roncsait találhatták meg Malajziában és Indonéziában

A malajziai űr- és atomenergia-ügynökség a rendőrséggel közösen vizsgálatot indított.

A hétvégén irányítás nélkül lezuhant kínai hordozórakéta roncsait találhatták meg Malajzia és Indonézia területén, mindössze méterekre lakott településektől – írta a Guardian.

Egy nagyjából öt méter átmérőjű, megégett fémgyűrűt találtak vasárnap Kalimantánban, más néven Indonéz Borneó régióban malajziai sajtóértesülések szerint.

Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központjának fizikusa szerint a gyűrű úgy tűnik, méretében megfelel a Földre visszazuhant Hosszú Menetelés 5B elnevezésű kínai hordozórakéta egy alkatrészének. "Úgy néz ki, mint a rakéta üzemanyagtartályának sapkája. Semmi kétségem, hogy a rakétáról van... a megfelelő helyen és időben (találták) és úgy tűnik, egyező rakétáról származik" – mondta a szakember.

Vasárnap a helyi sajtó közlése szerint a malajziai Sarawakban két családot is ki kellett telepíteni otthonából a hordozórakéta egy feltételezett darabjának megtalálása után radioaktív veszély miatt. A közlés szerint a fémdarab mintegy fél méterre fúródott be a földbe. A malajziai űr- és atomenergia-ügynökség a rendőrséggel közösen vizsgálatot indított.

A sarawakiak felvételeket is tettek közzé a Föld légkörében elégő roncsokról, amelyek megvilágították az éjszakai égboltot.

Látványosan hullott vissza a Földre a kínaiak 25 tonnás rakétája (videóval)

Egy több mint 30 méteres, 25 tonnás rakétafokozat csapódott be, amit több helyszínről is megörökítettek.

"Mindez jól szemlélteti, hogy mennyire másképp csinálják (a kínaiak), mint a többi ország manapság... mi már a 70-es években ráeszméltünk, hogy rossz ötlet 20-30 tonnás dolgokat hagyni irányítás nélkül belépni a légkörbe" – hangsúlyozta McDowell.

A Hosszú Menetelés 5B rakétát használták július 24-én a Ventien legénység nélküli űrhajó indítására. Annak a három modulnak a második darabját szállította, melyekkel Kína a Tienkung űrállomás építését akarja befejezni. A múlt héten Kína közölte, hogy szorosan nyomon kíséri a törmeléket, amelynek egy része szombaton az Indiai-óceán felett lépett be a Föld légkörébe. Peking akkor azt állította, hogy elhanyagolható veszélyt jelentenek a roncsok.

A Los Angeles-i Aerospace Corp nevű, állami finanszírozású nonprofit agytröszt szerint felelőtlenség volt, hogy hagyták a hordozórakéta egész központi elemét irányítás nélkül belépni a Föld légkörébe.

Bill Nelson, a NASA igazgatója szombaton szintén bírálta Pekinget, felelőtlennek és kockázatosnak nevezve, hogy Peking nem osztotta meg a rakéta visszaérkezésének részleteit.

Hirdetés