Tech hvg.hu 2022. július. 11. 12:03

Gemkapocs méretű bogarak repülhetnek a mentőautók előtt, hogy törjék az utat nekik

Bogárméretű robotokat fejlesztettek ki az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) mérnökei, amelyek képesek világítani és repülni is. Emberéleteket menthet majd a jövőben.

A szentjánosbogarak gépesített változatától azt remélik, egy nap segítenek majd a mentős szakembereknek azzal, hogy megmutatják, pontosan hová kell érkeznie a segítségnek. Egy ilyen robot nagyjából olyan nehéz, mint egy gemkapocs. A szárnyait egyedileg, gumiszerű anyagból és elektródákból tervezték meg, amelyek akkor csapódnak le, ha a szárnyat feszültség éri.

Kevin Chen, az MIT kutatója szerint egy ilyen miniatűr robot esetében komoly gondot jelent a kommunikáció. Míg a nagy gépek esetében többféle megoldás közül is lehet választani, addig ezeknél újfajta kommunikációs módokat kell találni.

Miután elkészültek a géppel, a mérnökök különböző színű és mintájú lámpákkal kezdtek kísérletezni. A tesztrepülés során egy iPhone kamerájával, valamint egy speciális algoritmus segítségével követték nyomon a robotokat. Erre azért is van szükség, mert a kis mérete miatt semmilyen érzékelőt nem tudtak szerelni rá, így egyedül a fény az, amire támaszkodni tudnak a szakemberek.

A kutatók azt remélik, hogy a jövőben robotokat és a mozgáskövető rendszert is tovább tudják majd fejleszteni, így hatékonyabb lehet a valós idejű megfigyelés. Emellett megpróbálják majd integrálni a szentjánosbogarak azon képességét, hogy repülés közben a fény villogásával kommunikáljanak egymással a robotok.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.