Tech MTI / hvg.hu 2022. június. 21. 14:03

Dél-Korea ünnepel, felküldtek egy 200 tonnás rakétát – ez a 6G miatt is fontos eredmény

„Dél-Korea utat nyitott az űrbe” – mondta az ázsiai ország elnöke, Jun Szok Jol.

Dél-Korea másodjára bocsátott fel hordozórakétát kedden, a teljes mértékben hazai gyártmányú KSLV-II, más néven Nuri nevű járművet Szöul közlése szerint sikeresen pályára állították. A 200 tonnás rakétát az ország déli partvidékén fekvő Kohungból bocsátották fel.

Dél-Korea utat nyitott az űrbe”

– üdvözölte a sikeres fellövést az ázsiai ország elnöke, Jun Szok Jol.

Li Dzsong Ho tudományos és technológiaügyi miniszter a kohungi kilövőállomáson adott sajtótájékoztatóján a Nuri elindítását a dél-koreai történelem rendkívül fontos pillanatának nevezte.

Dél-Korea utoljára októberben bocsátott fel ilyen rakétát, és bár a repülés során a hordozó elérte a 700 kilométeres magasságot, a műholdat nem sikerült a kijelölt pályára állítani.

A KSLV-program első fellövését 2009-ben jelentették be. A tesztet akkor orosz közreműködéssel hajtották végre, Szöul 2010 óta fejleszti a Nurit. A háromfokozatú rakétát folyékony üzemanyagú hajtóművek emelik a magasba. A fejlesztés kulcsfontosságú eleme a dél-koreai űrprogramnak,

amely egyebek között a 6G-hálózat kiépítését, kémműholdak fellövését is célul tűzte ki.

Az ország űrkutatási hivatala azt közölte, hogy 2027-ig még legalább négy tesztkilövést terveznek. Dél-Korea az Egyesült Államokkal is együttműködik műholdak fellövésében, és azt is reméli, hogy 2030-ra űrszondát juttat el a Holdra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.