Tech hvg.hu 2022. június. 16. 09:03

A mesterséges intelligencia feltalált egy új nyelvet, de olyat, hogy csak ő érti

Apoploe vesrreaitars – míg nekünk mindez csak halandzsának tűnhet, a számítógép pontosan tudja, miről van szó.

Az OpenAI laboratóriumában hosszú ideje kísérleteznek a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségekkel, és eredményeikkel. Ezek egyike a DALLE-E2 nevű program is, mely egy ügyes képgenerátor: csak meg kell neki adni néhány szót, majd azokból (vagyis szimpla betűkből, a nullából) létrehoz egy fotót. Egy egyetemista nemrég azonban olyat tapasztalt, amit mások még soha – számolt be róla a New York Post.

Az egész Giannis Darashoz, a Texasi Egyetem PhD-hallgatójához kötődik, aki a DALLE-E2 egyik lelkes vizsgálója. Éppen szavakat vitt be a rendszerbe, amikor váratlanul teljesen idegen kifejezések jöttek vissza – de olyanok, amik nem hasonlítanak egyetlen, az ember által beszélt nyelvhez sem: ezek a „vicootess” és az „Apoploe vesrreaitars” kifejezések voltak.

Ijesztő jóslattal állt elő Stephen Hawking

A mesterséges intelligencia az emberiség végét jelentheti - figyelmeztetett Stephen Hawking brit asztrofizikus. A kerekesszékhez kötött és hangszintetizátorral kommunikáló tudós szerint a gépek képesek lesznek újratervezni magukat és behozhatatlan előnyre tehetnek szert az emberrel szemben.

Daras akkor figyelt fel ezekre, amikor a „farmerek a zöldségekről beszélgetnek” feliratot adta meg a számítógépnek. A DALLE-nak ez alapján kellett képet létrehoznia, ami meg is történt, de a kapcsolódó szöveg (ami tehát leírná, hogy mit látunk a fotón) puszta halandzsának tűnt. Legalábbis egy pillanatra. Miután ugyanis a kutató alaposan megvizsgálta az eredményt, feltűnt, hogy az MI az „Apoploe vesrreaitars” alatt madarakat értelmez, míg a „vicootess” zöldséget jelent számára. Daras azt a következtetést vonta le ebből, hogy a gép egy komplett történetet kreált:

a farmerek azért beszélgetnek a zöldségekről, mert a madarak megdézsmálták azokat.

A hallgató később még több érdekes kifejezésre bukkant. Ilyen volt például a „Contarra ccetnxniams luryca tanniounons”, ami bogarakat, egyéb kártevőket jelenthet. A kutató szerint ez a már történet folytatása lehet: a madarak bár a zöldségeket is szívesen cincálják, alapvetően a bogarakat szeretik.

Daras szerint mindez egy rejtett szókincsből származhat, amit a rendszer maga fejlesztett ki. Más kutatók azonban cáfolták ezt: szerintük a program lényegében hibásan dolgozott, az eredmény viszont nem lett teljesen értékelhetetlen. A szakértők azt is megjegyezték, hogy a neurális hálózatok gyakran produkálnak különféle anomáliákat, és nagy valószínűséggel a mostani kísérletnél is ugyanez történt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés