Tech hvg.hu 2022. április. 12. 09:33

A valaha látott legnagyobb szökőár magasabb volt, mint a New York-i Empire State Building

Néhány évtizeddel korábban erőteljes földrengés rázta meg Alaszka környékét, amely földcsuszamláshoz, majd óriási hullámokhoz vezetett.

A katasztrófafilmek gyakori eleme, hogy a produkcióban látható területet pusztító szökőár mossa el, melynek mérete a felhőkarcolókéval vetekszik. Bár ezek a pillanatok elsősorban a rendezők agyszüleményei, olykor a természet is képes hasonló károkozásra.

Egy ilyen összeállításról értekezik most a Live Science is. A tudományos híroldal azt az óriási cunamit taglalja, amely az alaszkai Lituya-öbölben alakult ki 1958 júliusában. A jelenséget egy 8,3-as erősségű földrengés előzte meg, mely a területen földcsuszamlást is okozott. Ennek következtében mintegy 30 millió köbméternyi szikla zuhant egy olyan tó vizébe, amelyet hegyek vesznek körbe.

Az öt ember életét követelő hullám ennek következtében 524 méter magasra kúszott fel a hegyek oldalain, vagyis magasabbra, mint a New York-i Empire State Building – az ugyanis „csak” 443 méteres.

A kutatók szimulációk segítségével azt is megállapították, hogy valójában az öböl alakja miatt alakult ki ekkora hullám. A víz ugyanis egy hosszú, de keskeny és meredek részen zúdult végig, egyetlen irányba. A szakértők az elméletet egy tartály segítségével ellenőrizték, amely pont úgy nézett ki, mint a Lituya-öböl, de 1:657 méretarányban.

A Natural Hazards and Earth System Sciences 2019-ben számítógépes modellezés után elkészített egy animációt a megacunamiról:

A kutatók úgy tartják, hogy a hullám maga 150 méter magas lehetett, és az ereje ugyan gyorsan csökkent (ennek oka, hogy földcsuszamlás váltotta ki, nem pedig a tektonikus mozgás), így is abszolút rekordtartó jelenségről beszélünk. Ennek a cunaminak ráadásul szemtanúi is voltak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.