A Note-szériából nem készült új, de ez nem jelenti azt, hogy a dél-koreai cég végleg búcsút intett volna a típus legfontosabb jellemzőinek.
Már nem kell sokat várni, és megtudhatjuk, milyen új csúcsmobillal indítja a 2022-es esztendőt a Samsung – legalábbis így foglalható össze annak a videónak az üzenete, amelyet a dél-koreai cég adott ki pénteken. A felvétel a YouTube-on látható:
Már a videó címe is igen árulkodó, azt vetíti ugyanis előre, hogy a Samsung valamilyen különleges mozzanatra készül – és olyat eszközt alkotott, ami korábban nem volt jellemző. A nemzetközi sajtóban elterjedt pletykák szerint a cég ezzel készítheti elő a Galaxy S és a Note család összevonását, illetve indíthatja útjára a két típus első szerelemgyerekét.
A Note-sorozat sokáig alapeszköznek számított a Samsungnál, de 2021-ben nem érkezett új verzió. Ezután kezdtek el terjedni nem hivatalos információk arról, hogy a gyártó visszahozná a modellt, igaz, nem úgy, ahogy eddig ismertük. A videó csak ráerősít erre: jól kivehető benne ugyanis két eszköz, ami egy ponton összeér, és csak egy lesz belőle.
A készülékről a szokásos Unpacked eseményén rántja le a leplet a Samsung, de azt még nem tudni, pontosan mikor. Egyesek februárra teszik a sajtóesemény lehetséges időpontját.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.